Ingyen lakhatást is kínál dolgozóinak a McDonald’s
Az idén is folytatja toborzó kampányát a McDonald’s. Az állásért szállás program azoknak a leendő munkatársaknak nyújt ösztönzést, akik a költözést is vállalják azért, hogy biztos jövedelmet, karrierkilátásokat nyújtó állást találjanak. Számukra a McDonald’s az ország több régiójában is kínál lehetőséget úgy, hogy a programban résztvevő munkatársak lakhatásáról az étteremlánc gondoskodik. Budapesten egy éven át lakbért nem, csak a rezsit kell fizetniük a beköltözőknek, de az étteremlánc egyik nyugat-magyarországi partnere is hasonló konstrukciót működtet.
Az elmúlt évben Kelet-Magyarországon a magas munkanélküliséggel sújtott településeken a munkaügyi központok bevonásával érték el az álláskeresőket McDonald’s toborzói, idén pedig már a déli megyékre is kiterjesztették a programot, az állás- és szálláslehetőséget vidéki lapokban felkínálva – mondta Csatalinácz Adrienn, a McDonald’s HR-menedzsere, a program gazdája.
Vidékről érkezve munkát, albérletet – pláne megfizethetőt – találni a fővárosban meglehetősen nehéz, így nagy segítséget jelent a McDonald’s programja – sorolják a ház lakói az előnyöket. Egyetértenek abban, hogy az alatt az egy év alatt, amíg itt lakhatnak, összespórolhatnak annyi pénzt, ami a későbbi lakásbérléshez szükséges. Ez a lehetőség azoknak is kiváló, akik az egy év letelte után másba fognának – a McDonald’s által kínált konstrukció segítségével könnyebben tudnak gyökeret ereszteni Budapesten.
Nem csak Budapesten juthatnak térítésmentesen szálláshoz a McDonald’s-os kollégák. Immár hatodik évébe lépett az a program, amellyel az étteremhálózat három nyugat-magyarországi egységét franchise rendszerben üzemeltető Clear 97 Kft. igyekszik a mekisek a kedvében járni. Először a soproni étteremből 5-6 kollégának biztosítottunk szállást, majd keszthelyi egységünkre is kiterjesztettük a programot, ahol főként a megnövekedett nyári forgalommal járó többlet munkaerő-igény lefedésekor jön jól ez a lehetőség – mondta Komondi István, a kft. ügyvezető igazgatója. A budapesti konstrukciótól eltérően itt főleg vezetőkről, a vezetői program résztvevőiről van szó. Ők akár egy éven túl is élhetnek ezzel a lehetőséggel, illetve a lakás bérleti díján felül a rezsit is átvállalja a munkáltató. Az ügyvezető tapasztalatai szerint a kollégák visszajelzései pozitívak: másként nem tudtak volna munkát vállalni a régióban, így például az a két éttermi vezető sem, akik az Alföldről érkeztek.
Kapcsolódó cikkeink
Mekkora lesz jövőre a béremelés? Három tényező, ami meghatározza a magyar munkaerőpiac alakulását
A munkanélküliség további csökkenése és a kínai beruházási boom hatásai…
Tovább olvasom >Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom, de gyorsult az ipari termelés növekedése, mélyponton a munkanélküliség
Oroszországban lassult a kiskereskedelmi forgalom éves növekedése októberben, miközben az…
Tovább olvasom >Tépett sertéshússal érkezik a McDonald’s legújabb szendvicse
A hazai McDonald’s november 14-én mutatja be országszerte Maestro burgercsaládja…
Tovább olvasom >További cikkeink
2025 lesz a magyar sörturizmus éve?
18 magyar, kisüzemi sörfőzdébe kalauzol el a Bakancslista 2025 –…
Tovább olvasom >Macsó megközelítés a vásárlásban – A nap képe
Az USA-ban működik (legalább) egy olyan hipermarket, ahol a bevéárláshoz…
Tovább olvasom >Új szabályozás a munkaegészségügyi vizsgálatok terén: mit jelent ez a szállodaipar számára?
2024. szeptember 28-tól jelentős változások léptek életbe a munkaegészségügyi vizsgálatok…
Tovább olvasom >