Ingyen ebéd után az önbecsülésüket is visszakapják
Spanyolországban a válság eredményeképpen ma 6,2 millió a munkanélküliek száma, és természetesen nem ők adják a világ mai modern gasztronómiai fellegvárának számító ország vendéglátóhelyeinek törzsközönségét. A Terassában működő LaTrobada étterem sokat tesz a város szegénységi küszöb alatt élő polgáraiért, akiknek kemény megpróbáltatást jelent a rendszeres étkezéshez elegendő pénz előteremtése is. A hely a polgármesteri hivatal és vagy tucatnyi segélyszervezet által támogatott étkezést biztosít kulturált körülmények között, de az idén bevezetett koncepció szerint a város polgárai munkájukkal is fizethetnek ebédjükért. A munkájukat vesztett emberek közül sokan élnek a lehetőséggel: takarítanak, mosogatnak és hasonló munkát végeznek az ebédért 1-2 óra időtartamban. Xavier Casas, az étterem vezetője szerint a rászorulóknak önbecsülésük szempontjából sokat számít, hogy az ételt nem könyöradományként kapják, hanem megdolgozhatnak érte. Recesszió idején pedig jelentősége van annak is, hogy a módszer évente 15 ezer plusz munkaórát biztosít a Barcelonától 30 km-re fekvő város szegényebb polgárainak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >