Inflációs jelentés: folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása
A lassuló külső konjunktúra ellenére folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása a következő időszakban – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója a jegybank sajtótájékoztatóján csütörtökön Budapesten.
Kiemelte: az infláció a nyári hónapokban jelentősen mérséklődik, az adószűrt maginfláció a következő hónapokban enyhén emelkedik, majd az év végétől csökken.
Az MNB már kedden publikálta a jelenés fő számait, az új előrejelzés szerint a jegybank emelte inflációs és növekedési előrejelzését: 3,1 százalékról 3,2 százalékra növelte idei inflációs várakozását, növekedési prognózisát pedig 3,8 százalékról 4,3 százalékra javította. Jövőre 3,1 százalék helyett 3,4 százalékos inflációval és az előző jelentésben előrejelzett 3,2 százalékkal szemben 3,3 százalékos GDP-növekedéssel számol a jegybank.
A 2021-es prognózis szerint az infláció és a növekedés is 3,3 százalék lesz a márciusban is egyformán várt 3,0 százalék helyett.
Balatoni András elmondta: a külső dezinflációs hatások az év második felétől visszafogják majd az áremelkedés ütemét, a jövedéki-adóemelések árnövelő hatása viszont 2021 végéig megmarad.
Elmondta: Magyarország az idei első negyedévben az Európai Unió tagállamai között a növekedési rangsor élére került a romló nemzetközi konjunktúra ellenére, a bérek növekedése az év elején folytatódott mind a nagyvállalatok, mind a kis- és középvállalatok körében. A bérnövekedés fennmarad a következő években is, de az ütem némileg lassulhat.
A munkaerő-hiány továbbra is jellemző marad az országban, de a hatékonyabb, termelékenyebb cégek új beruházásokkal, gépbeszerzésekkel próbálják pótolni a hiányzó munkaerőt.
Virág Barnabás, a jegybank ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a beruházási ráta magas marad a következő 5-8 negyedév során. 2020-tól azonban a kormányzati beruházások mérséklődnek, ez közvetetten visszafogja majd a magyar gazdaság növekedési ütemét is.
A beruházások jelentősen hatnak az import dinamikájára is, az import az idén 6,5 százalékkal, 2020-ban 5,7 százalékkal, 2021-ben 5,6 százalékkal nő majd, az export az idén 5,4 százalékkal, jövőre és 2021-ben is 6,2 százalékkal bővül majd. A külső finanszírozási képesség stabil marad, idén és jövőre a GDP 2,2-2,2 százaléka, 2021-ben 2,0 százaléka lesz várhatóan.
Balatoni András kitért a már piacra került magyar állampapír plusz várható hatásaira. Kifejtette: a jegybanki szakértők szerint az új állampapír-konstrukció kedvezően támogathatja a háztartások magas megtakarítási rátájának fennmaradását és azt, hogy a lakosság újonnan keletkező megtakarításait átirányítsák az állampapír-piacra. Az új állampapír egyúttal hozzájárulhat az ország külső sérülékenységének további javulásához – emelte ki Balatoni András. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Fagy sújtotta a hazai gyümölcsösöket – áremelkedéssel és kínálati hiánnyal indul a szezon
Május beköszöntével egyre több szezonális gyümölcs jelenik meg a boltokban…
Tovább olvasom >Törökországban némileg lassult az élelmiszerinfláció áprilisban
Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves…
Tovább olvasom >Áprilisban emelkedett kissé az euróövezeti infláció
A vártnál nagyobbnak, az előző havival megegyezőnek bizonyult az euróövezeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Miért fizetünk többet a reggeli koffeindózisért?
Azt gondolom, kevesen tudunk sikeresen elkezdeni egy átlagos napot egy…
Tovább olvasom >Országosan terjeszkedik a Dreher Sörgyárak kísérletező márkája, az ANTL
A Dreher Sörgyárak sörfőzőmesterei 2021 óta ANTL márkanév alatt mutatják…
Tovább olvasom >