Infláció mellett is jönnek az akciók, viszont így komoly bajba kerülhetnek a figyelmetlen kereskedők
A tartósan magas infláció és az emelkedő árak még fogékonyabbá teszik a vásárlókat a különféle akciókra. A megváltozott piaci környezetben azonban a kereskedőknek fokozottan figyelniük kell a leárazások szabályszerű meghirdetésére, hiszen már egyetlen fogyasztói panasz is hatósági eljáráshoz vezethet – hívja fel a figyelmet az EY.

Nagy szezonja van most az akcióknak, de résen kell lenni
A különböző kuponnapok, az őszi Black Friday és a karácsonyi ünnepek előtti időszakban számos online és offline áruház versenyzik azon, ki tud nagyobb kedvezményt adni egyes termékekre. A jelenlegi inflációs környezetben, amikor szinte napról-napra változnak a beszerzési árak, komoly feladatot jelent a kereskedőknek olyan engedményt meghirdetni és olyan időtartamra kikalkulálni, amihez veszteség nélkül, hetek múlva is tartani tudják magukat.
A helyzet bonyolultságát csak fokozza, hogy a fogyasztók átláthatóbb tájékoztatása érdekében ez év május 28-ától módosult az árkedvezmények feltüntetésére vonatkozó szabályozás. Az eladóknak az akciók kihirdetésekor – vagyis a fogyasztók felé történő kommunikáció során – az új, kedvezményes ár mellett meg kell jelölniük az azt megelőző, legalább harminc napos időszakban alkalmazott legalacsonyabb értéket is.
„Most még fontosabbá válik a tudatos tervezés, hiszen egy rosszul feltüntetett akciós ár miatt egyetlen panasz nyomán is hivatalos vizsgálat indulhat” – emelte ki Dr. Nagy Andrea Magdolna, az EY Law fogyasztóvédelmi jogi praxisát vezető ügyvédje. „Ellenőrzés esetén pedig célszerű a hatósági eljárás legelejétől kezdve tudatos stratégiát alkalmazni, mert azok a cégek, amelyek a kifogásolt magatartást azonnal korrigálják, illetőleg kompenzálják a fogyasztókat, jelentős bírságcsökkentéssel számolhatnak”
– tette hozzá.
A Gazdasági Versenyhivatal idei első féléves gyorsjelentése szerint az eljárások több mint 60 százalékát állampolgári panasz vagy vállalati bejelentés alapján kezdeményezték. Ennek megfelelően érdemes minden vállalatnak felmérni azokat a jogi elvárásokat, amelyek arról szólnak, miről és hogyan kell a fogyasztókat tájékoztatni, illetve milyen határidővel kell a reklamációkra reagálni.
„Inflációtól függetlenül az akciók időszaka mindig aranykora a fogyasztóvédelmi ellenőrzéseknek. Egy nagyobb kampány ilyenkor akár panaszok nélkül is felkeltheti a revizorok érdeklődését”
– hangsúlyozta Dr. Losonci András, az EY Law kereskedelmi joggal foglalkozó ügyvédje.
„Hibázni ráadásul számtalan okból lehet, amit egy hatósági vizsgálat persze nem vehet figyelembe, és milliárdos bírságok mellett jelentős reputációs károkat is okozhat a cégeknek. A tudatos tervezésnek egy ilyen turbulens környezetben most tényleg kiemelt a jelentősége”
– mondta.
EY
Kapcsolódó cikkeink
Már a magyar vállalatokat is mesterséges intelligenciával támadják
A vállalatokat célzó digitális támadások egyik legújabb eszközévé vált a…
Tovább olvasom >EY: Kulcskérdéssé vált az energiabeszerzés – egyre több cég versenyképességét vetik vissza az ingadozó árak
A cégek többsége aggódik a növekedéshez szükséges energia beszerzése miatt,…
Tovább olvasom >Csak két uniós országban magasabb az infláció, mint Magyarországon
A Privátbankár Európai Inflációs Körképe hasonlította össze a márciusi és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >