Infláció alatt nőttek az agrárárak

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 10. 14. 00:00

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2008 augusztusában 2,7%-kal haladta meg az egy évvel azelőttit.

Ezen belül a növényi
termékek árszínvonala 4,6%-kal csökkent, az
élő állatok és állati termékeké
12,4%-kal nőtt. Az agrártermékek 2008 első nyolc
hónapjában bekövetkezett, az előző év
azonos időszakához viszonyított 17,4%-os
termelőiárszint-növekedése a növényi
termékek árszínvonalának 16,7%-os,
illetve az élő állatok és az állati
termékek árainak 18,2%-os emelkedéséből
adódott.

2008. augusztusban a gabonafélék
termelői ára az előző év augusztusához
viszonyítva 12,8%-kal mérséklődött.
Amióta megkezdődött a gabonafélék
betakarítása, az első negyedévi magas árak
után elkezdtek csökkenni a termékek árai. A
búza ára a márciusi csúcs (64,6 Ft/kg)
után augusztusban 37,7 Ft/kg-ra esett, 22%-kal volt a tavaly
augusztusi árszint alatt. Eközben a kukorica ára
is csökkent: 2007. augusztushoz képest 5,7%-kal.
A burgonya termelői ára
18,8%-kal mérséklődött. A zöldségfélék
termelői ára az év nyolcadik hónapjában
tavaly augusztushoz viszonyítva 10,3%-kal nőtt. Ebben az
időszakban a jelentősebb súlyú termékek közül
az uborka ára 0,6%-kal, a kisebb súlyú
paradicsomé ennél jelentősebben, 36,4%-kal emelkedett
(ezt döntő mértékben a felvásárlási
ár 59,9%-os növekedése okozta, miközben a
termelői piaci ár kis mértékben csökkent).
A paradicsoméhoz hasonló súlyú
zöldpaprika ára 9,2%-kal volt magasabb az egy évvel
korábbinál.
A gyümölcsök 14,9%-os
termelőiár-csökkenését döntő
mértékben a szilva ára befolyásolta, ami
32,5%-kal mérséklődött a tavaly augusztusihoz
viszonyítva. Ebben az időszakban a kisebb súlyú
alma termelői ára 11,6%-kal, az őszibaracké 21,2%-kal
csökkent.
A vágóállatok
termelői árainak 13,1%-os növekedése a
vágóbaromfi árának 13,4%-os, a vágósertés
árának 14,9%-os, illetve a vágómarha
árának 5,9%-os emelkedéséből adódott.
Az állati termékek árainak 11%-os növekedésén
belül a tavaly augusztusihoz viszonyítva az étkezési
tyúktojás termelői ára 17,9%-kal, a tejé
9,6%-kal nőtt.

2008. január–augusztusban a
gabonafélék termelői átlagára 27,4%-kal
emelkedett az előző év azonos időszakához képest,
lassulást mutatva a 2008 első félévében
megfigyelt 69%-os, illetve a január–júliusra jellemző
38,8%-os növekedési ütem után. A burgonya ára
az év első nyolc hónapjában 11%-kal csökkent.
A zöldségfélék ára 8,5%-kal nőtt, a
gyümölcsöké 1,5%-kal mérséklődött
a tavalyi év azonos időszakához mérten.
A vágóállatok
termelői árai 16%-kal haladták meg a 2007.
január–augusztusit. Jelentős árnövekedés
volt megfigyelhető a vágóbaromfinál (21,5%),
kisebb mértékű a vágósertésnél
(15%), a vágómarha esetében pedig csekély
mértékben (2,4%) nőttek az árak. Az előző év
első nyolc hónapjához képest az állati
termékek termelői árai átlagosan 22,1%-kal,
ezen belül a tej termelői ára 24,5%-kal, az étkezési
tyúktojásé 16,9%-kal emelkedett.

Kapcsolódó cikkeink