Indul az iskolakezdési akció az Auchanban
Augusztus 5-én, pénteken indul az iskolakezdési akció az Auchanban – tudatta lapunkkal az áruházlánc.
Augusztus 5-én, pénteken indul az iskolakezdési akció az Auchan áruházakban. Mivel 2000-től folyamatosan csökkent a születések száma, de ez a tendencia 2004-ben megállt, majd 2005-ben már nőtt (2359 fővel), így idén egy kicsivel több kisiskolás kezdi a tanévet. Ennek megfelelően, valamint a tavalyi sikeres szezonnak köszönhetően idén forgalomnövekedésre számít az Auchan Magyarország.
A tavalyi évben a vásárlók elsősorban az alacsonyabb árú iskolatáskákat keresték, a drágább hátizsákok esetében erőteljesen csökkent a kereslet – olvasható az áruházlánc közleményében.
Mint írták, idén is akciókkal, valamint a balkezesek számára kifejlesztett termékekkel – pl. balkezes spirálfüzettel -, és a divatot követő termékválasztékkal – újdonságként a Verdák 2-höz kapcsolódó teljes termékpalettával – várja az áruházlánc a gyereket és szüleiket.
Idén az óvodás korosztályra is gondoltak. Számukra a Crayola termékcsaládot ajánlják, mint megfelelő választást. Mindezek mellett 2011-ben is számos anatómiai, gerincbarát táskát megtalálnak a vásárlók, fontos, hogy a gyermek súlyának és magasságának megfelelőt válasszák a szülők, ehhez segítséget is kapnak. A közleményben foglaltak szerint idén is tanítónők segítenek a szülőknek a választásban, a szezon legforgalmasabb hétvégéin – írja a penzcentrum.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >