Indul a XIX. Coop Rally
„Ha 30 éve, a Coop Gazdasági Csoport megalakításakor a cégcsoportot létrehozó hazai kiskereskedelmi vállalkozások nem az összefogás mellett döntenek, akkor nemhogy 19, de egyetlen Coop Rally sem lett volna” – mondta a XIX. Coop Rally országos beharangozó sajtótájékoztatóján Pekó László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.

Pekó László átadja Tállai András államtitkátrnak a XIX. Coop Rally házigazda állomásainak termékeiből összeállított magyar termék kosarat
A szakmai találkozó csaknem 300 résztvevője hat nyugat-magyarországi élelmiszergyártó céget, illetve a COOP Csoport két tagvállalatát fogják meglátogatni szeptember 9-10. között. A program célja a minőségi magyar élelmiszer és termékek népszerűsítése.
Tállai András elmondta: az agrárminisztérium céljának tekinti annak elősegítését, hogy a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar a legbiztonságosabb és a legmagasabb színvonalon szolgálja ki a magyar családokat. „A hazai élelmiszeripari termelés mintegy 60 százalékát értékesítik itthon, a nyitott piac miatt elég komoly a nemzetközi konkurencia, amely kihívásnak meg kell felelnie a magyar élelmiszeriparnak”. Hozzátette: a szektor árbevétele tavaly mintegy 6800 milliárd forint volt, ami az előző évhez viszonyítottan 6,5 százalékos növekedést jelent. „Nagyon fontos, hogy a magyar termékek aránya növekszik, ami a fogyasztásban is megmutatkozik” – emelte ki a miniszterhelyettes.
Kapcsolódó cikkeink
Siófokon zárult az idei Coop Rally
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >AM: a kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Coop: 30 év után is irányt mutat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Évente több mint 600 tonna műanyaghulladék spórolható meg
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Rossmann újabb elismerésekkel tért haza az Év Kereskedője és a Fenntarthatóság Szimbóluma versenyekről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >