Indul a szüret
Bizakodóak a borászok az idei termést illetően, amely az átlagosnál várhatóan kevesebb lesz, de hosszú ősz esetén a kései szüretelésű fajtákból akár csúcsborok is születhetnek.
A villányi borvidéken mintegy 1500 kisebb-nagyobb pincészet működik, melyek 80 százalékban vörös-, 20 százalékban fehérborokat készítenek. Nagy Gergely, a Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsának titkára az MTI-nek elmondta, hogy megkezdődtek a munkák: először a friss, illatos, nagyobb savgerincű borokat adó fehérszőlőfajtákkal, majd azt követően sor kerül a rozéborok alapját jelentő kék medoc szüretelésére is.
Az idei év időjárásának köszönhetően várhatóan mintegy 10 százalékkal kevesebb bor készülhet majd. Nagy Gergely szerint többnyire nem is a jégesők, hanem a nagy tavaszi esőzések jelentették a gondot, ami miatt a szokásos 10-14 helyett akár 6-8 naponta is permetezni kellett a gombafertőzések megelőzése érdekében. Az esőzések leginkább a merlot és a fogyasztók egyik legkedveltebb fajtája, a portugieser ültetvényeiben okoztak károkat.
A fogyasztók igényeivel kapcsolatban a szakember elmondta: egyre inkább teret hódítanak a könnyedebb, gyümölcsös nedűk, de mellettük természetesen folyamatos a kereslet a testes, tölgyfahordóban érlelt vörösborokra is – írja a szabadfold.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

