India felé kacsingat a Tesco
A legnagyobb brit kiskereskedelmi vállalat is fontolgatja, hogy belép az indiai piacra, ám csak akkor, ha megfelelő körülmények adódnak a piaci megjelenésre.
A brit kiskereskedelmi vállalat szeretné elkerülni, hogy az
Indiában dúló befektetési őrület miatt meggondolatlan üzleti lépéseket tegyen, csak
azt követően fognak piacra lépni Indiába, amint megváltoztatják a külföldi
közvetlen befektetéseket szabályzó törvényeket az ázsiai országban és fejlődik az
ellátási lánc infrastruktúrája is.
A brit cég egyébként már a tavalyi évben is tervezte a
megjelenést, akkor egy helyi vállalattal közösen létrehozandó cégben
gondolkodtak. A Bharti Enterprises végül azonban nem a Tescóval, hanem annak
amerikai konkurensével, a Wal-Marttal egyezett meg. A brit vállalat másik nagy
ellenlábasa, a francia Carrefour az idén tavasszal jelent meg első egységével
az indiai piacon.
A brit élelmiszerlánc háromezer szupermarkettel van jelen a
globális piacon, 1800 áruházat működtet Nagy-Britanniában. A hazai, brit
mellett piacvezetőnek számít többek között Magyarországon is. Az elmúlt években
a stabil piacai mellett olyan nagy potenciállal rendelkező országokban jelent
meg a társaság, mint az USA vagy Japán.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ezek voltak 2024 legkeresettebb műszaki cikkei
Idén sem csökkent a technológia iránti érdeklődés a magyarok körében,…
Tovább olvasom >Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete
Megállapodott a 2025-ös bérekről a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és…
Tovább olvasom >A Lidl a VEGANUÁR™ 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett
A Lidl Magyarország a VeganuárTM 2025 kiemelt élelmiszerlánc partnere lett.…
Tovább olvasom >