Importbivallyal pótolják a marhahúst az indonézek

Ambiciózus gazdasági célt tűzött ki maga elé Indonézia. A dél-kelet-ázsiai ország azt szeretné elérni, hogy teljesen önellátó legyen szarvasmarhából – írja az origo. A marhatartás kérdései azonban jelenleg olyan problémákat okoznak, amelyek megoldása vagy nem látszik tisztán, vagy csak újabbakat hív életre. Addig is indiai importbivaly kerül a nemzeti marhapörköltbe.

Főleg a muszlim ünnepek miatti keresletnövekedés az oka annak, hogy a marhahúsból való önellátást célul kitűző Indonézia idén már 100 ezer tonna húst kényszerült importálni. Azt is indiai bivalyból, írja az Asia Times. Úgy tűnik, a marhahús az egész ország, egyelőre feloldhatatlannak látszó problémája.

Indonéziában a kormány szeretné a marhahús árát alacsonyan tartani, kielégíteni azzal a rengeteg szegényebb sorban élő hússzükségletét, miközben a helyi gazdálkodók nem győznek felzárkózni a keresletnövekedéshez.

Az importhúsok kapcsán viszont sok az aggály. Az állat-egészségügyi vonatkozásokon túl figyelembe kell venni azt is, hogy az igazán jó minőségű, ausztrál marhahús nagyon drága. A kormány indiai bivallyal próbál kompenzálni, ám ennek ára sokszor már alig marad el a helyben vágott marháétól.

Joko Widodo elnök és kormánya megpróbál rendet rakni marhahús-ügyben, ám úgy tűnik, ez a feladat nagy kihívás, és számos kritika éri az eddigi rendelkezéseket. Több állattartó gazdálkodó – farmerek és nagyüzemiek egyaránt – arról számoltak be, az elnöki rendelkezések gyakran ellentmondásosak, és a kormány túl sokszor avatkozik be közvetlen módon a piaci folyamatokba.

Ahogy az Origo bemutatta, Indonéziában néha igen sajátos megoldásokat választanak érdekeik védelmében. Az ország halászati minisztere például úgy óvja Indonézia halállományát az orvhalászattól és a túlzó zsákmányolástól, hogy egyszerűen kilöveti a tetten ért illegális halászhajókat.

Nemcsak a marhafélék körében terjedő fertőző száj- és körömfájás járványok veszélyeztetik az ázsiai országok húsellátását. Ezekben a feltörekvő államokban, az utóbbi években látványosan emelkedett az életszínvonal, ám még mindig nagyarányú a szegénységben, illetve a társadalmi középosztály alsó szegmensében élők száma.

Ezeknek a tömegeknek a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmiszerrel való ellátása, rendkívül nagy kihívás. Például Indonéziában azt szeretnék elérni, hogy az ország lakossága olcsón jusson megfelelő minőségű marhahúshoz.

Mivel a szükségletekhez képest kevés van abból, ezért próbáltak a helyzeten javítani az indiai importbivallyal.

Az elnöki hivatal közlése szerint, ennek kilogrammjához 80 ezer indonéz rúpiáért, azaz kb. 1470 forintért hozzá lehet jutni.

Ezzel a közléssel azonban nincsenek fedésben a helyszíni beszámolók. Ezek alapján, a piacokon 110 ezer rúpiát is elkérhetnek egy kilogramm bivalyhúsért, ami csak 5000-10000 rúpiával, azaz alig 100-200 forinttal olcsóbb, mint a helyben vágott marha húsa – amiből viszont nincs elég.

Ehhez iparági források hozzáteszik: az importbivaly árát lényegesen lejjebb lehetne faragni, ha megtisztítanák az ellátási láncot a parazita-jellegű köztes szereplőktől és a korrupciótól.

Egyesek azt mondják, akár 50-60 ezer rúpia is lehet a különbség az import- és a kiskereskedelmi árak között.
Ez a hatalmas, nagyjából 50 százalékos nagyságrend a fenti körülményeknek köszönhető.

Ráadásul a bivalyhúst gyengébb minőségűnek tartják, mint a marhát. Mégis, sok étteremben és háztartásban ebből kell, hogy készüljenek a nemzeti ételek, például a rendang, az indonézek kedvelt, leginkább marhapörköltként jellemezhető fogása.

Az elmúlt években volt olyan időszak, amikor hónapokra is fel kellett függeszteni a bivalyhús importját a gazdaságokban tomboló állatbetegségek, járványok miatt. A szakértők most azt mondják, nem kell tartani a fertőzések elterjedésétől, attól, hogy a több millió tonnányi fagyasztott húsrakománnyal a betegségek megérkeznek Vietnámba, Malajziába vagy más, délkelet-ázsiai országba.

Ugyanakkor az ausztrál marhaexport teljesítményét lényegesen visszavetették az állatokat tizedelő járványok.

Ausztrália az ottani, jó minőségűnek tartott marha exportjából évente 1,2 milliárdos bevételt ér el (több mint 300 milliárd forint). Az ausztrál marhahús egyik legnagyobb felvásárolja Indonézia.

Tavaly a főként az északi területekről exportált élőmarhák száma 15 százalékkal, 493 ezer állatra esett vissza, míg a marhahús-készítmények kiviteli volumene 19 százalékkal csökkent.

Indonézia ugyanakkor továbbra is vevő lenne az ausztrál marhára – csak épp egyre kevésbé bírja megfizetni annak árát.

Több indonéz cég próbálkozott azzal, hogy ausztrál területen vág bele a marhatartásba, és onnan szállítja az árut az indonéz fogyasztókhoz. Ezek a cégek viszont arról panaszkodnak,
a kormányzati szabályozás zavarossága miatt, nem éri meg egy viszonylag hosszú ellátási láncon Indonéziába szállítani az árut.
Már csak azért sem, mert ezek értékesítésére külön, a kereskedőknek nem kedvező szabályok vannak. Ezt Indonézia az állat- és közegészségügyi szempontokkal indokolja.

A vállalkozásoknál úgy látják, Widodo elnök hol őket, hol a fogyasztókat akarja támogatni, mindenkinek ígér valamit, ami végül teljesen ellentmondásos helyzetet eredményez, amiben egyszerűen nem éri meg a gazdálkodást folytatni.

A helyzet fonákságát jól mutatja, hogy egy indonéz elemzőközpont szerint, a helyben vágott marhát 37 százalékkal drágábban tudják eladni, még úgyis, hogy az importárunak beszállítói láncon kell végigmenni. Az importáruk, a külföldön gazdálkodók nagy bosszúságára, nem kerülhetnek ki olyan módon a hagyományos piacokra, mint a helyi tartásból vágott állatok, részben az állategészségügyi szabályok miatt.

Mindeközben a helyi gazdálkodók azt mondják, nem tudnak lépést tartani az igényekkel. Ez csak akkor sikerülne, ha a kormányzat melléjük állnak. Ehelyett azonban azt tapasztalják, hogy
a kormányzati tisztviselők szinte tervgazdálkodási jelleggel számolnak
az indonéz marhaállomány növekedésével és az így előálló hús mennyiségével.

Teszik ezt úgy, hogy az állomány évek óta zsugorodik, miközben az import növekszik. A disznótartásra való átállás pedig – a vallási előírások miatt – értelemszerűen nem alternatíva az ottani gazdálkodóknak.

A farmerek azt mondják: csak feltételezgetésekbe bocsátkozhatnak arról, hogy mi következik ezután. Ők úgy látják, a kormány az importot támogatja ahelyett, hogy a hazai termelést erősítené, és hiába drága az ausztrál marha, szerintük
azt előnyben részesítik az indonéz gazdálkodásból származókkal.

S ha pedig ez nem lenne elég, a kormány érdekes manőverbe kezdett. Öt speciális járműt állított rendszerbe azért, hogy azokon élőállatot szállítsanak a távoli szigetekről Jávára. Nyugat-Timorból pedig 55 ezer példányt szeretnének egy év alatt áttelepíteni egy másik gazdálkodási helyszínre. De a gazdálkodóknak felajánlott, 30 ezer rúpiás kilogrammonkénti támogatási ár, nem túlságosan motiváló azok számára. Azt is hozzátették, több mint egy hét után érkeznek meg hozzájuk az állatok, amelyek akár több kilót is veszíthetnek súlyukból a külső szigetvilágból megtett hosszú útjuk alatt. Ebben a helyzetben pedig a gazdálkodóknak – és persze a fogyasztóknak – minden kilogramm marhahús számít. (origo)