Illúziók és valóság: lesz-e elég energia a jövő civilizációjának?

Hasznos energia kontra fizikai valóság

A felvetést Szilva Attila fizikus vitatta, aki „Nem kell válságtól rettegni, lesz bőségesen elegendő, ráadásul tiszta energiánk” című válaszcikkében magabiztosan érvelt amellett, hogy a megújuló energiaforrások révén nincs ok aggodalomra. Érvelésében a hasznos energia fogalmát helyezte középpontba, példaként említve az autók mozgási energiáját vagy a lámpák fényét. Rámutatott: míg a fosszilis energiahordozók felhasználása során jelentős hőveszteség keletkezik, addig a napelemekből származó villamos energia sokkal hatékonyabban alakítható hasznos energiává.

Csakhogy a fizikai valóság mást mutat. A világ teljes energiafelhasználásának körülbelül fele ugyanis éppen hőenergia, amely nem „veszteség”, hanem alapfeltétele a modern iparnak. Az acél-, cement-, műanyag- és műtrágyagyártás – az úgynevezett „big four” – együttesen az emberiség által megtermelt összes energia egynegyedét használja fel, mind fosszilis forrásból. Ugyanez igaz a bányászatra, ércfeldolgozásra, a tengeri és légi szállításra vagy a közúti árufuvarozásra.

A megújulók korlátai

A globális hőenergia-felhasználás 2017 és 2022 között 6 százalékkal nőtt, és ennek kevesebb mint fele származott megújulókból. Ezzel a Szilva Attila által felvázolt elmélet gyenge pontja is világossá válik: a megújulók előnye, hogy kevés hőt termelnek, épp a legnagyobb iparágakban válik behozhatatlan hátránnyá.

Az Energy Institute 2024-es adatai szerint a világ energiafelhasználásának mindössze 19 százaléka villamos energia, amelynek kétharmada továbbra is szénből és földgázból származik. Összehasonlításképpen: 1980-ban ez az arány 11 százalék volt – vagyis fél évszázad alatt mindössze nyolc százalékponttal nőtt, miközben a globális energiaigény több mint duplájára emelkedett.

A civilizációs realitás

Mindezek alapján globális léptékben erős túlzás sikertörténetként beállítani az elektrifikációt és a megújulók terjedését. A nagy energiaigényű ágazatok dekarbonizációja három évtizeddel az első klímacsúcs után is gyakorlatilag megoldatlan. A közgazdász Gajda Mihály józan figyelmeztetése ezért megalapozottabbnak tűnik: a fosszilis energiahordozókat kiváltani nem lesz egyszerű folyamat, hanem évtizedes, társadalmi-gazdasági feszültségekkel járó kihívás.

Az energiáról szóló vita így nem csupán technológiai kérdés, hanem civilizációs sorskérdés is. Minél tisztábban látjuk a fizikai valóságot, annál kevésbé lephet meg bennünket a jövő.