Illegálisan használta kínai partnere receptjeit a Pepsi
A kínai állami média szerint a PepsiCo China Investment Co. illegálisan használta a Tianfu Cola receptjeit. Vagyis ezúttal egy kínai cég bizonyította be, hogy az amerikai óriáscég ellopta üzleti titkait.
A bíróság arra utasította a PepsiCo-t, hogy szüntesse be a Tianfu Cola értékesítését és adja vissza a receptet a kínai vállalatnak. A bíróság ugyanakkor elutasította a Tianfunak azt a követelését, hogy volt vegyesvállalati partnere fizessen neki kártérítésként egymillió jüant (150 ezer dollár).
A Tianfu és a PepsiCo még 1994-ben hozott létre vegyesvállalatot üdítőitalok gyártására. De a Tianfu 2006-ban 130 millió jüanért eladta a cégben lévő 40 százalékos tulajdonrészét, a veszteségek miatt. a Tianfu vezérigazgatója az AFP tudósítása szerint a Global Timesszal közölte, hogy további jogi eljárást indítanak a Pepsi ellen a márkahasználatból és a Tianfu név értékének csökkentéséből eredő kártérítésért.
A PepsiCo idén májusban jelezte, hogy a következő három évben 2,5 milliárd dollárt fektet be Kínában új üzemek kutatási részlegek létesítésébe és promóciós célokra – írja az AFP nyomán a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >