Illegális dohánygyárat számolt fel Szabolcsban a NAV
Ipari mennyiségben gyártott, 25 millió forint értékű vágott és szárított dohányárut találtak az egyik szabolcsi településen illegálisan működő dohányüzemben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói – közölte a hatóság észak-magyarországi igazgatóságának sajtóreferense az MTI-vel.
Kovács Dorina elmondta, a NAV tizenkét helyszínen tartott házkutatásokat, az egyik címen házi készítésű vágógéppel, mérlegekkel és csomagolóeszközökkel felszerelt dohányüzemet, egy másik helyszínen pedig a vágott dohány cigarettahüvelyekbe töltésére szolgáló gépet foglaltak le.
A razzia során összesen 32 ezer szál házilag töltött cigaretta, ötszáz kilogramm vágott dohány, valamint másfél tonna vágásra előkészített szárított leveles dohány került elő. Emellett a nyomozók rábukkantak hatvan liter azonosítatlan eredetű pálinkára és ezerkétszáz doboz zárjegy nélküli külföldi cigarettára is – ismertette a sajtóreferens.
A tetten ért elkövetők a külföldről vásárolt szárított dohánylevelet házi technikákkal, de ipari mennyiségben aprították és csomagolták, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében árusították.
A 25 millió forint értékű dohányterméket és az előállításhoz használt eszközöket lefoglalták, a gyanúsítottaknál talált ötmillió forint készpénzt az okozott adóhiány megtérülésére vagyonbiztosítás alá vették. A nyomozók hét embert jövedéki termékre elkövetett költségvetési csalás és orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgattak ki – közölte Kovács Dorina.
A sajtóreferens hozzátette, az elkövetőket a bűnszövetségben elkövetett bűncselekmények miatt akár tíz évig terjedő szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
NAV: közel háromezer hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban
Közel háromezer hamis parfümöt találtak a pénzügyőrök egy bolgár kamionban…
Tovább olvasom >NAV: hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása
Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-,…
Tovább olvasom >A héten indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál
A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Eurostat: 2%-kal bővült az európai jégkrémgyártás 2024-ben
Az Eurostat friss adatai szerint 2024-ben az Európai Unióban 2%-kal,…
Tovább olvasom >Matcha Latte zabitalt vezet be kínálatába az Oatly az Egyesült Királyságban
Az idei nyarat új, matcha latte ízű zabitallal dobja fel…
Tovább olvasom >MBH-elemzés: A vártnál jobb GDP adatokat közölt a KSH
2025 második negyedévében a KSH által közzétett GDP adatok az…
Tovább olvasom >