Így vágnak bele 2024-be a családi cégek
Az előző negyedévi jelentős javulást követően év végére mérséklődött a hazai családi cégek hangulata, a K&H családi vállalatok index 0 ponton áll. Ennek oka, hogy a cégek jóval kisebb árbevétel-növekedést és nagyobb profitcsökkenést valószínűsítenek 2024-ben, ami a beruházási és foglalkoztatási szándékot is visszahúzta. A gazdaság alakulását tekintve viszont derűlátóbbak, már egyéves időtávon is többen várnak javulást, mint visszaesést.
Év végén elbizonytalanodtak a családi cégek, a K&H családi vállalatok kutatás legutóbbi eredménye szerint az előző negyedévi jelentős javulást követően látványosan mérséklődtek a várakozásaik.
„A K&H családi vállalatok index jelenleg 0 ponton áll, ami enyhe visszaesés az előző negyedévi 3 ponthoz képest. A változás mögött az áll, hogy a saját cégük kilátásait mutató vállalati részindex 8 pontról 2 pontra zuhant, míg a makro részindex éppen ellentétes irányba mozdult, -10 pontról -4 pontra erősödött. A vállalatok saját helyzetük alakulását tehát kevésbé pozitívan látják, miközben a makrokörnyezet alakulásával kapcsolatban egyre kevésbé pesszimisták”
– mondta el Ékes Ákos, a K&H családi vállalatok központ vezetője.
Még nagyobb profitveszteség a láthatáron?
A borúlátó hangulat a várt pénzügyi eredményekben mutatkozik meg leginkább: a családi vállalatok jelenleg 0,2 százalékos bevételnövekedésre számítanak a következő egy évben, ami jelentős visszalépés az előző negyedévi, szintén nem túl erős 1,5 százalékhoz képest. A profitveszteségi várakozások mértéke pedig megduplázódott az előző negyedévhez képest, így jelenleg már 1,6 százalékos nyereségcsökkenésre számítanak 2024-ben. A kedvezőtlen várt pénzügyi eredmények a foglalkoztatási és beruházási szándékra is hatással vannak: a szektorban igen csekély mértékű, átlagosan 0,4 százalékos létszámbővítés várható, és kismértékben a beruházást tervezők aránya is csökkent, 39-ről 35 százalékra.
A gazdaság már jövőre erősödhet
A makrokörnyezet megítélése jelentősen javult a családi tulajdonú cégek körében, ami annak köszönhető, hogy a gazdaság alakulását már nemcsak középtávon, de egy éven belül is kedvezően látják. Rövid távon a vállalatok 38 százaléka a jelenlegi ütemnél nagyobb növekedésre számít, miközben közel felére, 62-ről 35 százalékra csökkent a gazdasági lassulására számítók aránya. Ezzel az egy éven belül javulásban bízók aránya kezd felzárkózni a középtávon javulásra számítók arányához. Hároméves időtávon a javulásra és stagnálásra számítók aránya továbbra is hasonlóan oszlik meg, mint az előző negyedévben, de annál magasabb arányban: a korábbi 40 és 42 százalékhoz képest jelenleg 45, illetve 48 százalék számít három éven belül a gazdaság bővülésére, illetve jelenlegi szinten maradására. Gazdasági visszaesést mindössze a vállalatok 7 százaléka valószínűsít az előző negyedévi 18 százalékhoz képest.
Kapcsolódó cikkeink
A vártnál magasabb lett az április infláció
Áprilisban 4,2 százalékos volt az éves infláció, havi szinten pedig…
Tovább olvasom >A generációváltás nem jelent egyet a régi értékek kisöprésével
Minden vállalkozásvezető életében eljön az a pont, amikor át kell…
Tovább olvasom >K&H: megállíthatatlanok az okoseszközök
Látványosan nőtt a mobilfizetések összege a K&H ügyfelei körében: 2024-ben…
Tovább olvasom >További cikkeink
GKI Elemzés: EU-s források nélkül csak döcögne a hazai gazdaság
Idén május 1-én ünnepeljük uniós csatlakozásunk 21. évfordulóját. EU-s tagságunknak…
Tovább olvasom >Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >NGM: mindig fellépünk az indokolatlan áremelés ellen, a következő hónapokban tovább csökkenhet az infláció
Áprilisban az infláció mértéke 4,2 százalékra, míg az élelmiszerinflációé 5,4…
Tovább olvasom >