Így tudhatják meg a gazdák, milyen állapotban van az általuk kezelt talaj
A talajok állapotának ismerete, a talajban zajló folyamatok megértése, a talajjal kapcsolatos információk iránti igények mind hazai, mind nemzetközi szinten számottevőek és folyamatosan bővülnek. Nem lesz ez másképpen az elkövetkező KAP tervezési időszakban sem, ahol a talaj védelmére teendő intézkedések prioritásba kerülnek, hiszen ezen erőforrás degradációs – azaz minőségi romlásának és eróziójának – folyamatainak megállítása nagyon fontos feladat mindenki számára.
A gazdálkodóknak azért is mert ez a legfontosabb termelőeszköze, mely várja gazdája segítségét, együttműködését annak érdekében, hogy megfelelő szerkezetessége, szervesanyagtartalma, a talajban lévő életközösségek által még évezredekig segítse a biztonságos élelmiszertermelést. Ehhez azonban odafigyelés és gondoskodás kell mindenki részéről. – írja a NAK.
A talajtulajdonságok áttekintését segíti a helyszíni vizsgálatokon túl – mely nagyon fontos – egy interaktív, mindenki számára elérhető adatbázis, ezáltal az országos kitekintés is bővíthető
Fenti igények, célok elérése érdekében az ATK Talajtani Intézet (ATK TAKI) pályázati keretek között elkészítette a DOSoReMi térinformatikai adatbázist, ahol az ország területére vonatkozóan böngészhetünk többek között területünk talajának kémhatásviszonyairól, fizikai féleségéről, mész- illetve szervesanyagtartalmáról. Ugyanezen oldalon az Atlasz menüben térképi állományok által is tájékozódhatunk a leírt tulajdonságok mellett a talajtípusok előfordulásáról, a nátriumsók helyzetéről, a szikesedésre hajlamos, vagy szikes egységekről is. Természetesen ezen adatbázisok nem helyettesítik a helyspecifikus adatokat, de hasznos információkkal gazdagodhatunk.
Amennyiben kíváncsi környezete talajviszonyaira az alábbi linken elérhető oldalon böngészhet.
NAK
Kapcsolódó cikkeink
AM: francia-magyar együttműködés az európai agrárium jövőjéért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Viski József: meg kell őrizni a különálló, kétpilléres, saját költségvetéssel rendelkező közös agrárpolitikát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Francia-magyar együttműködés az európai agrárium jövőjéért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágulhatnak a sajtok: kikerültek az árréskorlátozás alól a félkemény fajták
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



