Így lesz igazán finom a grillezett pulyka
A nyári hónapokban a grillezés az egyik legkedveltebb elfoglaltság, amikor a főzés végre kiléphet a konyhából. Nem csoda, hiszen a finom falatok mellett sokszor nagy társaság és kellemes életérzés is kapcsolódik hozzá. A pulykahús az idei sláger a grillezéskor. Azt azonban kevesen tudják, miként kell elkészíteni, hogy mennyei legyen a végeredmény.
Harsányi Levente, tévés-rádiós műsorvezető imád grillezni, sőt állítása szerint igazi nagymenő ebben a műfajban.
„Nálunk a nyár gyakorlatilag egy folyamatos grillparty, mert nagyon szeretjük a hangulatát. Ilyenkor együtt pácol és sütöget náluk a család, de persze senki nem tudja felvenni velem a versenyt. Szakácsmúltam miatt a grillezés koronázatlan királya vagyok, ezért egyértelmű, hogy mennyei falatok kerülnek ki a kezeim közül” – újságolta a tőle megszokott humorral Harsányi Levente. – „Korábban többféle húst készítettem, de újabban a pulyka lett kedvencem. A pácok készítésében olykor a gyerekeim is segédkeznek, imádják a húsra önteni az általam készített fűszeres olajokat. Ennél csak azt szeretik jobban, amikor a grillrácsról leveszem, a tányérjukra teszem, és elégedett arccal falatoznak, hiszen ők is részesei voltak az elkészítésnek” – tette hozzá a műsorvezető.
Nem Harsányi Levente az egyetlen, aki a megszokott húsfélék mellé pulykát is szívesen grillez. A világhírű szakácsok is egyre jobban kedvelik pulykahúst, és nem csak a szokásos karácsonyi változatot készítik, hanem örömmel kísérleteznek vele a grillrácson. Gordon Ramsay szerint akkor sül jól a pulykahús a faszénen, ha felhasználás előtt legalább egy órával kivesszük a hűtőből. Ha túl hideg, egyenetlenül sül, azaz egyik helyen puhább, másik helyen keményebb lesz. Ezt pedig senki sem szeretné. Jamie Oliver a pácokért rajong, úgy látja: ettől lesz igazán finom a pulykahús. Azonban nem kizárólag az ízélmény miatt szereti, hanem azért, mert a jó pácolás és a lassú grillezés biztosítja, hogy a hús ne száradjon ki; puhává, omlóssá és finommá válik tőle.
„A grillezés sikere már a vásárláskor eldőlhet, hiszen a legfontosabb a minőségi, magyar alapanyag. Olyan húst érdemes vásárolni, amiről tudjuk, hogy előállítása során a szántóföldtől a terített asztalig minden munkafolyamat kontrollált. Ha ezt beszereztük, akkor finom, könnyed nyári pácokkal tudjuk ízletesebbé és omlósabbá tenni a húst, amit jó, ha hosszabb ideig, akár két napon át pácolunk. Érdemes új recepteket is kipróbálni vagy szabadjára engedni a fantáziánkat! Ezt követően már csak a sütésnél kell figyelnünk, hogy lassan, ne lángoló tűzön, hanem parázson süssük, mert akkor finom puha lesz a hús” – mondta Dosso Gabi, a Gallicoop háziasszonya, a gourmet7 gasztrobloggere.
A kiváló magyar minőség mellett nem mindegy, hogy hogyan tálaljuk a grillezett ételeket. Ahogy a fogások elkészítési módja, úgy a szervírozás is folyamatosan változik, egyre fontosabb, hogy stílusos legyen az, ami a tányérra kerül. Már nem a hatalmas tányéron kis adag tálalása a trend, hanem nagyobb porciók kerülnek a tányérokra, ízlésesen elrendezve. Grillhúsok esetén egyre divatosabb a pác hozzátevőit látványban is megjeleníteni, illetve a praktikum miatt falatokra felaprítva a tányérra tenni. Ezután már nem kell találgatni, hogy vajon milyen alapanyagokat érzünk benne, csupán annyi a dolgunk, hogy átadjuk magunkat fenséges grillezett pulykahús okozta kulináris élvezetnek.
Kapcsolódó cikkeink
Mészáros Csoport újabb lépése a baromfi-iparban: teljes irányítás a Gallicoop felett
Január 27-én egy érdekes dokumentum jelent meg a Gazdasági Versenyhivatal…
Tovább olvasom >Grillbarát ezermesterek – A nap videója
Kreatív és szellemes megoldások otthoni grillezésre. A videóért katt a…
Tovább olvasom >Most invesztálni kell a szalámimárkákba
Idén már nem nőtt a szalámik átlagára, és az eladások…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >NGM-szóvivő: január utolsó napjaiban már korrigáltak az árak
A KSH közlése szerint 2025. januárban a fogyasztói árak átlagosan…
Tovább olvasom >