Igazi luxuscikk lesz idén a dió
A hazánkban 2011 őszén azonosított dióburok fúrólegyek az elmúlt évekhez hasonlóan idén sem tétlenkednek. Ezen rovarok kártékony hatása évek óta komoly fejtörést okoz a kerttulajdonosoknak, hiszen a fúrólegyek nem csak a fák egészségét veszélyeztetik, de az általuk okozott károk miatt egyre kevesebb a minőségi csonthéjas termés, mely a kiskereskedelmi árképzésre is kihat.
Magyarországon először 2011-ben azonosították ezt a légyfajt, ám annak okán, hogy „inváziós” faj, gyorsan elterjedt hazánk számos területén, így jelenleg az ország minden jelentősebb diótermelő körzetében jelen van. A légy egynemzedékes, báb alakban telel. A nőstények a petéket a dió termésének friss zöld burkába helyezik el. A peterakás helyén 10–12 nap múlva kisebb sötét elszíneződés lesz, majd ahogy a lárvák táplálkoznak, besüppedő foltok jelennek meg a dióburkon. Ilyenkor a dió rothadásnak indul és rászáradhat a dióra. A dióbél ilyenkor használhatatlan lesz, összezsugorodik, megfeketedik, megpenészedik.
Magyarországon a nyugati dióburok-fúrólégy júliustól október közepéig rajzik. Ez a hosszú, elhúzódó rajzás komoly problémát okoz, és kihívás elé állítja a szakembereket. A légy lárvái a termés 90–95%-át is tönkre tudják tenni, ami azt jelenti, hogy szinte alig találunk majd a piacokon magyar dióbelet, azt is igen borsos áron.
A HellóVidék felkereste a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát (NAK), hogy megtudjuk, milyen károkozások figyelhetők meg a fúrólegyek nyomán az idei évben. Kérdésünkre Pécsek Imre, a NAK kommunikációs munkatársa figyelmünkbe ajánlotta a NAK hetente megjelenő kutatását az aktuális kártevők egyedszámáról, melynek a dióburok-fúrólégy nyomon követése is része. Az adatokból kiderül, hogy a dióburok fúrólégy egyedszáma igen változó képet mutat az ország területén, míg Maroslele és Siklós előrejelző pontokon nem fogtak imágókat.
Kapcsolódó cikkeink
2025. január 1-jétől kötelező feltüntetni a diófélék és szárított gyümölcsök származási helyét
A jövő év elejétől bizonyos diófélék és szárított gyümölcsök csomagolásán…
Tovább olvasom >Fogyasszunk minél több hazai diót, és ne csak decemberben!
Eljött a diós sütemények időszaka. Nem véletlen, hogy a karácsonyi…
Tovább olvasom >Emelkednek a dióárak Magyarországon
Az utóbbi években jelentősen megemelkedett a dió ára Magyarországon, miközben…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >