IFA 2019: Az LG megmutatja, hogyan változtatja meg az otthon fogalmát a mesterséges intelligencia
Dr. I.P. Park, az LG Electronics elnöke és technológiai vezetője a 2019-es, berlini IFA szakkiállítást megnyitó Future Talk című kerekasztal-beszélgetésen osztotta meg a vállalat vízióját a mesterséges intelligencia (Artificial Intelligence, AI) jövőbeli alkalmazásának lehetőségeiről. Az LG AI-stratégiájának három pillére — fejlődés, összekapcsolhatóság és nyíltság — mentén Dr. Park és a meghívott iparági szakértők arról beszélgettek, hogyan fogják kiterjeszteni az otthon fogalmát a mesterséges intelligencia és összekapcsolhatóság terén megvalósuló innovációk.
A beszélgetés egyik központi témája az LG intelligens eszközeit jelölő ThinQ márka volt, amely a vállalat mesterséges intelligenciát kínáló termékeit és szolgáltatásait, valamint wifi-alapú és IoT-funkciókat kínáló eszközeit egy AI-alapú okosotthon-rendszerben fogja össze. Az LG ThinQ technológiájának fejlődését szemléltetve Dr. Park egy olyan intelligens tanulási koncepciót mutatott be, amellyel a robotporszívók képesek elkerülni a sarkokban és akadályokban való elakadást. Az LG új eszközei a vállalat saját — az emberi agy neurális hálózatának működését mintázó — Neural Engine technológiájával felszerelt AI-processzora révén beépítve, azaz hálózati kapcsolat nélkül kínálják ezeket az innovatív funkciókat.
Azért, hogy a felhasználók még kényelmesebben férjenek hozzá digitális eszközeikhez, az LG a hangfelismerésen túl is kutatja a felhasználó és eszköz közötti interakció lehetőségeit. Ez olyan újításokat eredményez, mint például a Vision Park nevű intelligens kiegészítő modul, amely gyakorlatilag egy felhőben tárolt adatbázist használó vizuális szenzor. Dr. Park előadásában bemutatta, hogy a Vision Pack kiegészítéssel ellátott LG Styler képes vizuális információk alapján megállapítani a gépbe helyezett ruhák típusát, hogy aztán ennek nyomán adjon javaslatot az ideális ruhaápolási programra. A vezető az okostükör koncepciójának továbbfejlesztésével megalkotott LG ThinQ Fit nevű megoldást is bemutatta, amelynek háromdimenziós kamerái képesek pontosan azonosítani a felhasználó testének méreteit, és ennek nyomán egy valósághű avatárt alkotni virtuális ruhapróbákhoz.
Dr. Park előadásában külön kihangsúlyozta a partneri együttműködések terén tanúsított nyitottság fontosságát. Az LG kiemelten fontosnak tartja saját fejlesztésű platformjainak megosztását, hiszen az innováció így válhat sokszínűvé és széles körben alkalmazhatóvá. Ennek jegyében a vállalat nemrégiben külső partnerek és fejlesztők számára is elérhetővé tette az LG ThinQ platformot (http://deepthinq.developer.lge.com), hogy ezzel is felgyorsítsa AI-technológiájának fejlődését.
Dr. Park panelbeszélgetésén az AI-technológia fejlesztése és életminőséget javító alkalmazási lehetőségeinek kutatása iránt elkötelezett tudósok vettek részt a technológiai szektor minden szegmenséből. A vendégelőadók között volt Dino Flora, a Qualcomm EMEA országok 5G stratégiájáért felelős technológiai alelnöke, Maurice Conti, elismert vizionárius és a Telefónica moonshot-szemléletben működő ötletgyára, az Alpha innovációs vezérigazgatója, valamint Ralph Wiegmann, az iF nemzetközi dizájnszervezet vezérigazgatója.
„Fejlődés, összekapcsolhatóság és nyíltság — számunkra ez a három szempont a mérvadó mesterségesintelligencia-megoldásaink fejlesztésekor” — mondta Dr. I.P. Park. „Ez a három pillér nem csak a jelenlegi tevékenységünk továbbfejlesztésének az alapja: alapvetően át fogja formálni azt, ahogyan élünk és gondolkodunk a mindennapjaink során.”
„Az LG idén is a fogyasztói technológia egyik legfontosabb fejlesztését járja körül előadásában” — mondta Jens Heithecker, a Messe Berlin Group ügyvezető alelnöke, az IFA ügyvezető igazgatója. „Az IFA közönsége rendkívül érdeklődő a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek iránt, ezért külön öröm számunkra, hogy a közeljövőben várható fejlesztési irányokat az AI-megoldások egyik legnagyobb úttörője mutatja be a kiállításon.”
A 2019-es IFA látogatói maguk is kipróbálhatják a mesterséges intelligencia LG által kínált alkalmazási módjait a vállalat standjának intelligens, összekapcsolt megoldásokkal berendezett ThinQ Home zónájában, a Messe Berlin 18-as csarnokában.
Kapcsolódó cikkeink
Különféle vállalati szektorok számára fejlesztett speciális digitális kijelzőket az LG
Az LG Electronics (LG) február 4. és 7. között, a…
Tovább olvasom >Google Cast kompatibilis szállodai tévéket mutat be az LG az ISE szakkiállításon
Az LG Electronics (LG) a 2025-ös Integrated Systems Europe (ISE)…
Tovább olvasom >A nemünk, az életkorunk és a viselkedésünk alapján optimalizálhatja a reklámokat az LG digitáliskijelző-szoftvere
Az LG Electronics (LG) február 4. és 7. között Barcelonában,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Valentin-nap hétvégéjének estéin a szerelmeseké lesz a McDonald’s megújult Nyugati téri étterme
A szerelmeseket várja február 14-én és 15-én péntek és szombat…
Tovább olvasom >K&H: mit mutat a fiatalok pénztárcája? Minden negyedik magyar huszonéves képtelen félretenni
Bár a fiatalok 57 százaléka rendelkezik valamekkora megtakarítással, 25 százalékuk…
Tovább olvasom >Koleszterinszint újragondolva: gyógyszer, mikroszterolok, intervall tréning
A koleszterinszint az egészség egyik csendes indikátora. Az évek során…
Tovább olvasom >