Időszakos megoldás
2016. január 1-jétől megváltoznak az időszaki elszámolású ügyletek teljesítési időpontjának meghatározására vonatkozó szabályok – hívja fel a figyelmet a MAZARS. Ez nemcsak szerződésmódosítási és rendszerátállítási feladatokkal jár, hanem az ellenőrzési kockázatok miatt érdemi felkészülést is igényel.
– A legfontosabb változás, hogy nemcsak a számla keltét és esedékességét, de az elszámolási időszak utolsó napját is figyelembe kell majd venni a teljesítés időpontjának meghatározásakor. Az új fő szabály alapján, két típuskivételtől eltekintve, az elszámolási időszak utolsó napja lesz a teljesítés időpontja – foglalta össze Szmicsek Sándor, a MAZARS adópartnere.
Az új szabályokat akkor kell alkalmazni, ha a számlán szereplő minden fontos dátum, azaz az elszámolási időszak, a számla kelte és a fizetési határidő is 2016-os. Ha bármelyik 2015-ös, akkor továbbra is a régi szabályt kell alkalmazni. A MAZARS szakértői szerint a változásokra az adózóknak a számlázóprogramok átállításával, szükség esetén szerződésmódosításokkal kell készülniük, de ez önmagában még nem elég.
– Érdemes átgondolni az áfafizetés ütemezését a cash flow oldaláról is, hiszen elképzelhető, hogy az áfa fizetése korábbi időszakban jelentkezik, ami a régi és az új szabályok átmenete miatt egy vagy több adófizetési periódust fokozottabban érinthet. Ugyancsak fel kell készülni a bejövő számlák ellenőrzésére, és szakember bevonásával is érdemes megvizsgálni, hogy a vállalat típusügyleteinél pontosan hogyan alakul majd az áfafizetési kötelezettség – hangsúlyozta Szmicsek Sándor.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >