Idén sem kap erőre a luxuscikkek piaca Kínában

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 02. 06. 11:08

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is csak kismértékben növekszik majd a luxuspiac Kínában, a kínaiak ugyanakkor a globális piac meghatározó szereplői maradnak – állítja a Bain & Co. tanulmányában.

shanghai
A kínai luxuspiacról évente jelentő vállalat szerint az idén a tavalyi 2 százalékot sem éri majd el a piac bővülése, miközben ez az arány 2012-ben még 7 százalék volt. A cég hosszútávon hasonló trendet valószínűsít, mondván, a kelet-ázsiai országon belüli luxuseladások volumene a következő években csökken, legjobb esetben is csupán stagnálni fog.

A tanulmány szerint a jelenségnek több oka van. Egyrészről a magas importadók miatt a luxuscikkek nemzetközi összehasonlításban is drágának számítanak Kínában, így a lakosok inkább külföldön vásárolnak, a elég a szomszédos Hongkongba vagy Tajvanra utazniuk.

A piac hűléséhez emellett nagymértékben hozzájárult a kínai kormány 2012 végén indított átfogó takarékossági kampánya, amelynek keretein belül a nagyértékű luxusajándékok, felesleges kiadások visszafogására szólítottak fel, de a luxuscikkek piacának visszaesését a kormány korrupció-ellenes harca is segíti.

A Bain & Co. szerint a kampányok hatása a férfi-luxustermékek piacán mutatkozik igazán: az órák eladása például tavaly 11 százalékkal, a férfi ruházatok értékesítése 5 százalékkal esett vissza. Ezzel szemben a női luxuscikkek, a ruházati termékek és kiegészítők piaca 10 százalékos bővülést tudott felmutatni.

A Bain & Co. jelentése a korábban más kutatócégek által kimutatott statisztikákat is megerősíti, amelyek szerint a világ összes luxustermékének 29 százalékát ma a kínaiak vásárolják fel, arányuk a tavalyi év során 4 százalékot emelkedett. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink