Idén rendezik meg a huszadik Csabai Kolbászfesztivált
Az október 28. és 31. között tartandó jubileumi, immár 20. Csabai Kolbászfesztivál a szokásosnál kicsit nagyobb lesz – mondta el az MTI-nek Hégely Sándor fesztiváligazgató a Csabai Kolbászházban.
Kifejtette: már tavaly rekordszámú csapat nevezett a kolbásztöltő-versenyre, amelyet idén 150-nel felülmúlnak, így összesen 750 csapat méri össze a tudását szombaton. A szárazkolbászok versenyére is száznál több nevezést várnak.
Az idei év különlegessége lesz egy fotókiállítás, amelyet az elmúlt húsz év terméséből állítanak össze, emellett megjelentetik A csabai című könyvet.
A kiadványról Ambrus Zoltán szerkesztő, a fesztivál szülőatyja az MTI-nek elmondta: egyfajta helytörténeti könyv lesz, amelyet bolti forgalomban nem, csak a fesztivál idején lehet megvenni. Az volt a cél, hogy megismertessék a fesztiválra érkezőkkel, miért éppen a békési megyeszékhelyen jöhetett létre a csabai kolbász és miért őrzik a mai napig a kolbászkészítés hagyományát a helyiek.
Ambrus Zoltán elmondta: sok gasztrofesztivál jött létre az elmúlt húsz év alatt, különösen örömtelinek tartja, hogy „ebben a küzdelemben” a Csabai Kolbászfesztivál megállta a helyét.
Kifejtette: véleménye szerint a két évtized alatt a csabai kolbász renoméján nem kellett javítani, „arra kellett odafigyelni, hogy a tömegessé válásával együtt ne romoljon a minősége”. Békéscsabán 50-60 kisvállalkozás abból él, hogy kolbászt gyárt. A termékből Csehországba és Szlovákia szállítanak nagyobb mennyiségben – árulta el.
Szarvas Péter független polgármester elárulta: a négynapos rendezvény 90-100 ezer látogatót vonz, amelyből 40-50 százalék turistaként érkezik. Hozzátette: az önkormányzat számára azért fontos a rendezvény, mert a városhoz kötődő egyik hungarikumra, a csabai kolbászra hívja fel a figyelmet még a határon túl is. Az önkormányzat dolgozik azon, hogy prémiumtermékké fejlesszék a csabai szárazkolbászt – mondta a városvezető.
Hégely Sándor és Ambrus Zoltán szerint az élelmiszerkönyv előírásainak változásai nem fogják érinteni a csabai kolbász készítésének folyamatát. Mint mondták, a termék sosem tartalmazott nem belevaló, mesterséges anyagokat, ízfokozókat, csak friss sertéshúsból, fűszerpaprikából, sóból, köménymagból és fokhagymából áll. „A változtatás sok terméket meg fog reformálni, de a csabai kolbásznak nincs rá szüksége” – fogalmazott Hégely Sándor.
A fesztiváligazgató hozzátette: a huszadik rendezvény színvonalát a világhírű fellépők is emelik, Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Modern Talkingból ismert Thomas Anders, fellép Dr. Alban, rajtuk kívül koncertet ad mások mellett Demjén Ferenc, a Neoton Família, Majka, az Ismerős Arcok vagy a Magna Cum Laude.
A Csabai Kolbászfesztiválra húsz év alatt 57 országból 1,5 millió vendég érkezett; tízezer gyúrócsapat 100 tonna húsból 100 kilométernyi kolbászt készített.
A fesztivál részletes programja www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon érhető el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Ettől lesz különleges az igazi magyar hurka
A hurka évszázadok óta a magyar konyha egyik meghatározó étele,…
Tovább olvasom >Hrabal Békéscsabán
A különleges sörök hazai kedvelői számára is valami teljesen szokatlant…
Tovább olvasom >Október 19-én rajtol a 26. Csabai Kolbászfesztivál
Október 19-22. között 26. alkalommal rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 500 termék ára csökkent a SPAR-nál
A SPAR és INTERSPAR áruházakban 2025. március 17-től több mint…
Tovább olvasom >Nem mindennapi kampánnyal rukkolt elő a Nicolaus vodka márka
Megvannak az első alkalommal megrendezett Nicolaus VodkAward 2024-es év nyertesei.…
Tovább olvasom >Óriási lehetőségek előtt a magyar élelmiszergyártók a Balkán-félszigeten
A Balkán-félsziget egyre fontosabb szerepet tölt be az európai élelmiszer-kereskedelemben,…
Tovább olvasom >