Idén öt százalékkal több ásványvíz gyártását tervezi a Coca-Cola HBC Magyarország
Az idén öt százalékkal több ásványvíz gyártását tervezi a Coca-Cola HBC Magyarország, tavaly mintegy 100 millió liter vizet palackoztak a cég zalaszentgróti gyárban, ami több mint 12 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Növelik a kapacitást
A társaság közleménye szerint a gyár az idén is a főszezonnak számító május-szeptember közötti időszakban teljesítette az egész évre tervezett volumen több mint felét, 55 százalékát, 2,4 százalékkal meghaladva a 2021-es szezonét, illetve több mint 20 százalékkal a 2020-as öt hónap eredményeit.
A piaci adatok szerint tavaly az egy főre eső ásványvíz fogyasztás átlagosan mintegy 120 liter volt, kissé elmaradva az eddigi csúcsnak számító 2019-es 131 litertől. Az alkoholmentes italok fogyasztásán belül az ásványvizek tavaly majdnem 50 százalékos arányt értek el, a fogyasztás másik felét a szénsavas üdítők, ízesített vizek, valamint a gyümölcslevek, illetve a jeges teák tették ki.
A három kúttal rendelkező zalaszentgróti üzem kapacitása évi 220 millió liter, és az itt gyártott Naturaqua az ásványvíz piac stabilan keresett márkája. A 2021 július és 2022 július közötti hónapokat tekintve a márka értékesítése értékben a piacot meghaladó módon, 118 százalékkal nőtt, míg a természetes ásványvizek piaca 33,5 százalékos értékbeli növekedést mutatott ugyanebben az időszakban.
Coca-Cola HBC Magyarország 2002 és 2022 között mintegy 19 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre a zalaszentgróti gyárban, a befektetések többsége a kapacitást bővítette, illetve technológiai innováció és környezetvédelmi fejlesztés volt. A társaság Zalaszentgróton több mint 100 embert foglalkoztat, a munkavállalók mintegy ötöde a gyár indulása óta, 20 éve itt dolgozik. A gyár teljes mértékben zöld áramot használ, és majdnem teljesen karbonsemleges a működése.
A Coca-Cola HBC Magyarország Kft. a 715 millió fogyasztót kiszolgáló és 29 országot átfogó Coca-Cola HBC AG csoport tagja. A dunaharaszti székhelyű, Magyarországon két palackozó-üzemet működtető vállalat 1050 dolgozót foglalkoztat, és eddig 125 milliárd forintot fektetett be az országban. A társaság termékeit 26 országba exportálja.
MTI
Kapcsolódó cikkeink
A kaktusz világa
Prémiumizáció, kereslet a minőségi italok iránt, fejlődő koktélkultúra, élményt kereső…
Tovább olvasom >Coca-Cola HBC Magyarország: 22 millió forintnyi támogatás a hazai bartenderszakmának
A Coca-Cola HBC Magyarország 2025-ben 6 millió forinttal, az elmúlt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Akciók, árak, alternatívák – promóciós helyzetkép a magyar háztartásokban
Turcsán Tünde, a YouGov ügyvezető igazgatója a Promóciók Napja konferencián…
Tovább olvasom >A papírformán túl
A higiéniai papírtermékek piacán tapasztalható mozgások jól tükrözik a fogyasztói…
Tovább olvasom >Kereskedők akaszthatják meg a Kellanova Mars általi felvásárlását Európában
Versenyjogi vizsgálatot indíthat az Európai Bizottság a Mars közel 36…
Tovább olvasom >