Idén már nem lép életbe a magyar termék rendelet?

Szerző: trademagazin Dátum: 2011. 09. 02. 13:12

A legjobb esetben is csak jövő év elején léphet életbe az a rendelet, amelyben a Vidékfejlesztési Minisztérium azt szabályozná, hogy mely élelmiszerekre kerülhet rá a magyar termék kategória – írja a pénteki Magyar Nemzet. Az ok az lehet, hogy nem csak egyetlen definíciót alkalmaznak arra, milyen élelmiszert nevezhetnek magyarnak.

Bár a Vidékfejlesztési Minisztérium már a nyár elején bejelentette, hogy elkészült a magyar termékekről szóló rendelet, a Magyar Nemzet információi szerint a szabályozás tervezete mind a mai napig a Miniszterelnökségen van. Vagyis a korábbi sajtóhírekkel ellentétben azt Magyarország nem küldte el az Európai Uniónak jóváhagyásra, tehát még az is feltételezhető, hogy az új jogszabályt a legjobb esetben is csak jövő év elején hirdethetik ki.

A napilap úgy tudja, hogy a rendelettel kapcsolatos késlekedés nem véletlen, ugyanis miként a korábbi verzióval, úgy a mostanival kapcsolatban is ugyanaz a gond léphetett fel, nevezetesen, hogy nem csak egyetlen definíciót alkalmaznak arra, milyen élelmiszert nevezhetnek magyarnak.

A legutolsó változat értelmében a tárca szakértői magyar és hazai terméket is megkülönböztetnének, ami sokak szerint fogalomzavart okozhat, vagyis kétségbe vonja magának a rendeletnek az értelmét. A napilap emlékeztet, hogy a szaktárca első körben egy „száz százalékban magyar” és „magyar” elnevezésekkel operáló rendeletet készített elő, amit később kénytelenek voltak átdolgozni – írja a Magyar Nemzet alapján az fn.hu.

Kapcsolódó cikkeink