Idén már nem drágul a hús
Magyarországon az év végéig nem kell a hús drágulására számítani, de 2011 első vagy második negyedévében már jöhet az áremelkedés – írta csütörtöki számában a Népszava.
Szakemberekre hivatkozva a lap arról számolt be, hogy év végéig még kitart az olcsóbb takarmányon hizlalt jószágkínálat, de jövőre az első vagy a második negyedévben mindenképpen megjelenik a fogyasztói árakban is a drága takarmány, a termelői, feldolgozói költségek növekedése, valamint a szűkösebb alapanyag-kínálat hatása.
Éder Tamás, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének (ÉFOSZ) elnöke a Népszavának azt mondta: jövő év elején emelkedhetnek az árak, és nem csak a dráguló takarmány miatt. A kereslet visszaesése mérsékelte a malacok árát, s a termelők kevesebb jószágot hizlalnak. Mindezek miatt viszont 2011-ben valóban emelkedhetnek a húsárak. A kérdés csak az, hogy a termelők és feldolgozók milyen mértékben tudják majd érvényesíteni az önköltség emelkedését – fűzte hozzá Éder Tamás.
Az emelkedő takarmányárak ellenére is csökkent az élő sertés felvásárlási ára, és legföljebb 2011 elejétől számíthatnak a felvásárlási árak növekedésére a termelők – mondta a lapnak Menczel Lászlóné, a Vágóállat és Hús Terméktanács (VHT) titkára. A szakember szerint az élő sertés átvételi ára kilónként 300-320 forint. Mint a Népszavának elmondta: Magyarországon az állattartók nem juthatnak termőföldhöz, így a takarmányt vagy megvásárolják, vagy haszonbérletben bérelt földön termelik meg, ami szintén költségnövelő tényező – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
MBH AgrárTrend Index: Jelentős változások előtt áll a magyar agrárium 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >23 milliós érmegyűjtemény a Vatera 2025-ös rekorder eladása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tesco a kapcsolati erőszak ellen: extra fizetett szabadság és pénzügyi támogatás a bántalmazott kollégáknak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
