Idén már egymillióan kaptak üdülési csekket
2009. első hat hónapjában egymillió munkavállaló és közeli hozzátartozója kapott üdülési csekket, összesen 33 milliárd forint értékben. Ez mintegy 30 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.
Az üdülési csekkeket forgalmazó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az év végéig további egymillió igényléssel számol.
A beváltott csekkek összértéke 20 milliárd forint volt, ez a várakozások szerint az év végére meghaladja az 50 milliárd forintot. Az üdülési csekk amellett, hogy segítséget nyújt a rászorulóknak, támogatja a vendéglátást és az ahhoz kapcsolódó ágazatokat. A csekkek forgalmazásának eredményéből az alapítvány 63 ezer szociálisan hátrányos helyzetben lévő személy részére tudott pályázati úton 2,2 milliárd forint támogatást nyújtani.
Karácsony Mihály, az MNÜA elnöke szerint az évről évre folyamatosan tapasztalható növekedés hátterében az áll, hogy az elfogadóhelyek és a szolgáltatások bővülése miatt egyre több gazdálkodó él ezzel a lehetőséggel, miután a cégek többsége megvált vállalati üdülőitől és sportpályáitól. A csekkek 25 százalékos adózása ellenére további bővülés várható, ha nem is olyan ütemben, mint az előző években. A felhasználók száma reálisan 3 millió főig is növelhető – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Tajvan 5 legizgalmasabb desszertje 2025-ben – A nap videója
Adnak a látványra, az biztos! A videóért katt a képre!…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >