Idén is Superbrands-díjas a dm drogerie markt
Idén kilencedik alkalommal osztotta ki a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Superbrands díjakat. A Superbrands kitüntetést olyan fogyasztói brandek nyerik el, amelyek a márkaerő, az ismertség, a reputáció és a tradíció tekintetében a legerősebbnek bizonyulnak.
A Superbrands minden korábbinál nagyobb hangsúlyt fektet a fogyasztók elérésére így a bizottság értékelése 2013-ban kiegészült a GfK Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertség és kedveltség kutatással. Az elismerés megmutatja, mely márkák szolgálhatnak példaként azon hazai piaci szereplők számára, amelyek fejlődni és tanulni szeretnének a jövőben, a márkaépítés tekintetében. A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, hiszen sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet az elismerésre. A díjat odaítélő zsűri az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítják vállalatunk eddigi sikerességét.
A dm idén ötödszörre nyerte el ezt a kitüntetést, a 2005, 2007, 2011 és a 2012-es év után, és emellett most először egy sajátmárkájuk, az alverde, is megkapta a rangos díjat. Az alverde egy ellenőrzött natúrkozmetikai márka, mely a NaTure nemzetközi tanúsítvány által magas minőséget garantál. 2010-ben például az első helyet szerezte meg az ECOCARE 2010 Nemzetközi Fenntarthatósági Díj „Termék” kategóriájában, és emellett számos más elismerést tudhat magáénak.
„Hisszük, hogy ez a védjegy, amire nagyon büszkék vagyunk, nemcsak biztonságot, de garanciát is nyújt majd vásárlóink, partnereink mindennapi választásához. A díj olyan pozitív visszajelzés a dm drogerie marktról és az alverde márkáról, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat.” – mondta Kanyó Roland a dm kft. PR- és marketingmenedzsere a díj kapcsán.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Az NGM elvárja a kiskereskedelmi láncok önkéntes árcsökkentését
Ami manapság a boltokban zajlik az elfogadhatatlan, az árak emelésének…
Tovább olvasom >Márciustól egy órán belül érkezhet az online rendelés: a Wolt-ra költözik a SPAR online shopja
Nem szűnik meg, hanem 2025. március 21-től a Wolt-ra költözik…
Tovább olvasom >Több mint 1000 terméknek csökkentette az árát az Auchan
Az Auchan már eddig is több, jelentős lépést tett a…
Tovább olvasom >