Idén is megrendezik a hazai középvállalatok csúcstalálkozóját, a BÉT50 konferenciát
Idén is megrendezik a Budapesti Értéktőzsde hazai közép- és nagyvállalatok vezetőinek szóló őszi rendezvényét, a BÉT50 konferenciát – mondta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Paulovits Márton elmondta: a szeptember 19-ei konferencián a tőzsdei cégek, illetve az idei új belépők mellett a korábbi BÉT50 kiadványokban szereplő cégek tulajdonosai, cégvezetői, hazai kereskedelmi bankok, brókercégek, tanácsadó cégek vezetői és külföldi előadók vesznek részt. Az eseményen vitaindító és panelbeszélgetések is lesznek.
A délutáni előadások során szó lesz a tőzsdére lépés folyamatáról és az fővárosi értéktőzsde ELITE vállalatfejlesztési program nyújtotta lehetőségeiről is.
Hangsúlyozta: a többi hagyományos tőzsdéhez képest a Budapesti Értéktőzsde sokkal erősebben segíti a gazdaságélénkítést, ehhez egyik legfontosabb eszköze a BÉT50 kiadvány. Idén a több mint 400 résztvevő veheti kézbe a frissen elkészült, sorban a negyedik BÉT50 kiadványt, amely inspiráló történeteket mutat be a BÉT50 klubhoz tartozó 200 vállalat sikereiből szemezgetve. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >