Idén is megrendezik a Bor-Blues-Böllér Napokat Veszprémben
Idén is megrendezik a Bor-Blues-Böllér Napokat Veszprémben, a gasztronómiai és zenei programok mellett idén karitatív rendezvénnyel bővül a program.
A tavalyi első Bor-Blues-Böllér Napoknak nagy sikere volt, ezért örömmel vállalták a házigazda szerepét. A gasztronómia és blues zene iránt komoly az érdeklődés Veszprémben – közölte Porga Gyula (Fidesz-KDNP), Veszprém polgármestere a városházán tartott sajtótájékoztatón szerdán.
Szegedi Pál ötletgazda elmondta: a március 7. és 9. közötti rendezvényen Berecz András műsora, a Takáts Tamás Blues Band, Sipőcz Band koncertje mellett veszprémi fiatal zenekarok bemutatkozásának is teret adnak.
Tavaly a háromnapos rendezvényen több ezren vettek részt a rossz, csapadékos időjárás ellenére; a töpörtyűsütő versenyen 15 csapat vett részt. A tavalyi tapasztalat alapján idén lehetőséget adnak arra is, hogy a családok, baráti társaságok elkészítsék a saját ebédjüket a rendezvénytéren – ismertette a szervező.
Tájékoztatása szerint a rendezvény második napján több disznót is levágnak, legalább három tájegység hagyományos disznóvágási szokásait bemutatva.
A három nap alatt 8-10 borászat kínálja borait a Veszprémvölgyben: Tokajhegyalja, Villány, Szekszárd, Balaton-felvidék borait lehet megkóstolni.
A rendezvényhez kapcsolódóan jótékonysági süteménysütő versenyt is rendeznek: a süteményeket a zárónapon elárverezik, a befolyt összeget a megyei kórháznak ajánlják fel. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >