Idén is lesz Szent György-napi Agrárexpo Pápán
A Szent György-napi Agrárexpo idén április 17-19-én kerül megrendezésre Pápán, ahol 10 kis- és középvállalkozó mutatja be termékeit kóstoltatással ás árusítással egybekötve.
Az immár tizenharmadik alkalommal megrendezett mezőgazdasági szakkiállítást a Veszprém Megyei Agrárkamara Pápa városával közösen szervezi, és 10 kis- és középvállalkozó mutatja be termékeit kóstoltatással ás árusítással egybekötve. A kiállítók közül többen Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termékekkel rendelkeznek, de helyet kapnak a standon más, mézet, növényi alapú pástétomokat, fűszerpaprika-őrleményt, tejtermékeket, valamint tojáskészítményeket előállító cégek is. A rendezvénynek idén is a Várkert és a Sportcsarnok ad otthont, látványos bemutatók mellett különböző szakmai programok megrendezésével is elősegítve a szakemberek mind szélesebb körű találkozóját. A szakmai látogatókon túl persze a nagyközönségre is számítanak a szervezők: tavaly közel 25 ezren voltak kíváncsiak az Agrárexpóra.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A SPAR Magyarország is letette a névjegyét Budapest egyik legnagyobb hazai gin fesztiválja mellett
A IV. Gin Market Budapest minden eddiginél több kiállítóval, impozáns…
Tovább olvasom >Master Good, Nestlé Hungária, Tesco Magyarország az idei győztes sorrend
A Trade magazin idén másodszor hirdette meg a Karácsonyi tv-reklámok…
Tovább olvasom >Employer Branding az AI és a GenZ-k korában konferencia: A folytatás
2024. november 27-én a Pasaréti Közösségi Házban került megrendezésre a…
Tovább olvasom >