Idén is folytatódik a Vesd bele magad! program
Az idén csaknem 204 általános iskola több mint 13 ezer kisdiákja ismerkedhet a kertészkedés alapjaival a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (Agrya) által negyedik éve szervezett, „Vesd bele magad!” programnak köszönhetően – közölte az Agrya az MTI-vel csütörtökön.
A programban március közepéig a 6-10 éves gyerekek vetőmagcsomagot kapnak, zöldborsó, hónapos retek, vöröshagyma, sárgarépa, cékla magokkal. A program fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
A közlemény szerint a korábbi évektől eltérően az idén azoknak az iskoláknak ajánlották fel a részvételt, amelyek már 2013-ban is részesei voltak a programnak.
Mint írták, az általános iskolák koordinációja mellett a gyerekektől azt kérik, hogy a vetőmagot otthon vessék el, és ami megterem, azt fogyassza el a család. A cél a szemléletformálás, hogy megmutassák, kevés munka befektetésével egy család meg tudja termelni a saját ellátásához szükséges friss zöldséget.
A 2011-es induláskor 22 általános iskola 2147 diákja vett részt, 2012-ben már 339 általános iskola 21 146 diákja, 2013-ban pedig 394 általános iskola 24 675 diákja kapcsolódott be a programba. A programot segítő fiatal gazdák és iskolai pedagógusok önkéntesen, szabadidejük terhére, egyéb elfoglaltságaik mellett vesznek részt.
A gyerekek az élményeiket, fotóikat, rajzaikat a pedagógusok segítségével a program honlapján, a www.vesdbelemagad.hu oldalon osztják meg. A korábbi évekről szóló beszámolók mellett gyerekeknek készült, a napjaink mezőgazdaságát bemutató írások is elérhetők a 2013-ban megújult weboldalon.
A Vesd bele magad! program pénzügyi alapját az előző évekhez hasonlóan csak pénzbeli magánadományok jelentik, az Agrya állami támogatás nélkül biztosítja a vetőmagcsomagokat.
A lebonyolításhoz további felajánlásokat várnak, mert a meglevő források nem nyújtanak teljes egészében fedezetet a 13 ezer gyermek vetőmagjára, a fődíjként kisorsolt osztálykirándulásokra és a weblap működtetésére. A felajánlók, függetlenül a támogatás összegétől, felkerülnek a program weblapjára – olvasható a közleményben. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >