Idén is folytatódhat a turizmus bővülése – ágazati kitekintő
Az év végére tovább pörgött a turizmus: a turisztikai szálláshelyeken 5,8%-kal több, összesen 44,2 millió vendégéjszakát regisztráltak 2024-ben. A növekedés – ahogy az az egész évre jellemző volt – elsősorban a külföldi utazóknak volt köszönhető, de 2024-es év emelkedést hozott a belföldi vendégéjszakák számában is. 2025-ben azt várjuk, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban, melyet a reálbérek növekedése is támogat.
A turizmus meghatározó folyamatai:
- Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) előzetes jelentése alapján a globális nemzetközi turizmus visszaállt a koronavírus-járvány előtti szintre, miután a múlt évben 1,4 milliárd turista utazott világszerte. 2024-ben 11%-kal, 140 millióval többen utaztak, mint egy évvel korábban, elérve ezzel a világjárvány előtti 2019-es év eredményének 99%-át. A növekedés várhatóan 2025-ben is folytatódik, melynek alapja, hogy a világgazdasági feltételek továbbra is javulnak, az infláció mérsékelt marad, és a geopolitikai konfliktusok enyhülnek, illetve nem nőnek. A Közel-Kelet gyors fellendülését olyan stratégiai kezdeményezések, turizmusbarát politikák és befektetések vezérlik, amelyek célja a régió, mint globális utazási célpont vonzerejének növelése.
Nemzetközi turista érkezések 2019-hez képest (%, UNWTO)
- Csúcsot döntött az európai turizmus 2024-ben: az Eurostat első becslése szerint 2,99 milliárd vendégéjszakát töltöttek el a vendégek, 53,4 millióval (2%-kal) többet, mint egy évvel korábban. A rekordot eredményező növekedés a külföldi vendégek (EU-n kívüli) által eltöltött éjszakák számának növekedése, mivel számuk 58,7 millióval emelkedett, míg a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák kismértékben (5,3 millióval) csökkent 2023-hoz képest. Az arányokat nézve még így is a belföldi vendégek enyhe fölényét mutatják az adatok, a vendégéjszakák 52%-át a „hazai” szálláshelyet választók adták, és 48%-át a nemzetközi vendégek.
- Az egész 2024-es évet vizsgálva Magyarországon szintén nagyon pozitív teljesítményt mutat az ágazat:
- A turisztikai szálláshelyeken 5,8%-kal több, összesen 44,2 millió vendégéjszakát regisztráltak.
- A belföldi vendégek 2,0, a külföldiek 9,9%-kal több (22,0 millió, illetve 22,2 millió) vendégéjszakát töltöttek el a turisztikai szálláshelyeken.
- A turisztikai szálláshelyek bruttó árbevétele közel 1050 milliárd Ft-ot tett ki, ezzel az inflációt meghaladó mértékben, 13,6 %-kal volt magasabb mint 2023-ban.
- Havi adatokat nézve erősen zárta az év végét a turizmus itthon: 2024 decemberében a magyarországi szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 8,4, a vendégeké 11%-kal meghaladta az egy évvel korábbit. A turisztikai szálláshelyeken közel 1,3 millió vendég 2,9 millió vendégéjszakát töltött el 2024 decemberében.
Vendégéjszakák száma (KSH)
- A belföldi vendégek száma, és az általuk eltöltött vendégéjszakáké is 0,6%-kal volt magasabb az előző év azonos havinál. Az 544 ezer belföldi vendég közel 1,2 millió vendégéjszakát töltött el a turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 419 ezer vendéget és 922 ezer vendégéjszakát regisztráltak.
- A külföldi vendégek száma 20, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 15%-kal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 715 ezer külföldi vendég mintegy 1,7 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 472 ezer vendéget és csaknem 1,2 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak.
- Az utazások célpontjai alapján decemberben belföldivendég-éjszakák száma az előző év azonos időszakához képest a Győr–Pannonhalma turisztikai térségbennőtt a legnagyobb mértékben (14%-kal), és a Tokaj és Nyíregyháza csökkent a leginkább (8%-kal). Budapesten 1,6%-kal nőtt és a Balatonnál 2,8%-kal csökkent a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma.
- A külföldivendég-éjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva a legerőteljesebben Pécs–Villány térségben emelkedett (33%-kal), a leginkább pedig Gyula térségében esett vissza. Budapesten 19%-kal nőtt, a Balatonnál pedig 0,8%-kal csökkent a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma.
- A turisztikai szálláshelyeken decemberben az összes bruttó árbevétel közel 90 milliárd forint volt, folyó áron 22%-kal nagyobb az egy évvel korábbinál.
Turisztikai szálláshelyek árbevétele összesen (millió Ft, KSH)
- Összesen 22 206 turisztikai szálláshely, ezen belül 2149 kereskedelmi, illetve 20 057 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 922 szálloda és 924 panzió volt nyitva december egy részében vagy egészében.
- Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 8,2%-kal többet, mintegy 2,9 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva. SZÉP-kártya változások, melyek szerint az ide érkező juttatások 50%-át lakásfelújításra lehet majd fordítani jövőre, pozitívan hathat az építőipar ágazatban, de a vendéglátóhelyek és a szálláshely szolgáltatótoknak ez kedvezőtlen hír.
- A Liszt Ferenc repülőtéren 17 millió 526 ezer utast regisztráltak 2024-ben, ez az előző évi utasforgalmi adatot 19, a 2019-es rekordévét pedig 8,7%-kal haladja meg. A kormány tervei szerint 2030-ra évi 20 millióra növekszik a reptér utasforgalma, melyet a 3-as terminál megépítése is támogat majd. Idén várhatóan megtörténik az alapkőletétel. 2025-ben is várhatóak új desztinációk megjelenései a reptér kínálatában, januárban már be is jelentették, hogy Kuvaitváros a hetedik, közvetlen járattal elérhető közel-keleti úti cél lesz Budapestről. A reptéri állami szerepvállalással lehetővé válhatnak olyan járatbővítések is az évben, amelyek erősíthetik a beutazóforgalmat, az egyik ilyen fontos célpont az amerikai nagyvárosok lennének (2019-ben kiépültek közvetlen járatok, amik azóta megszűntek).
- A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben megkezdte a Debrecen Nemzetközi Repülőtér átfogó fejlesztési stratégiájának megvalósítását, melynek fontos része a járatfejlesztések, így a Wizz Air a nyári időszakban újra indította a ciprusi Larnakára, valamint a bulgáriai Burgaszba induló járatait, de az egész évben elérhető járatok mielőbbi bővítése is a tervek között szerepel.
Rövidtávú kilátások:
- Szálláshely szolgáltatás: 2025-ben várjuk, hogy folytatódik az idegenforgalom növekedési trendje a nemzetközi folyamatokkal összhangban. Árnyalva a képet, a forint gyengülése miatt (2024-ben 395,35 EUR/HUF volt az évest átlag árfolyam, 2025-re pedig 405 EUR/HUF-ot várunk) drágulhatnak a külföldi utazások, így elképzelhető, hogy idén több magyar fog belföldön nyaralni. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint vidéken idén a szállodák esetében várhatóan 10% alatti szobaár-emelkedéssel lehet számolni, míg Budapesten a drágulás a 10% feletti szintet is elérheti, a külföldi turisták miatt. Budapesten nagyjából 1500 új szállodai férőhely kerülhet átadásra 2025-ben. Az MTÜ szerint, ha ilyen ütemben erősödik a szektor, akkor ár 2030 előtt elérhető a Nemzeti Turizmusfejlesztési Stratégiában célként kitűzött 20 milliós vendég- és 50 milliós vendégéjszakaszám, valamint a 16%-os GDP-hozzájárulás.
- Vendéglátás: Az élelmiszeralapanyag-árak már nem kiugróak az infláció csökkenése miatt, 2025-ben a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése, és az ezeket felhajtó magasabb fizetések kitermelése jelent majd feladatot. Másrészről amennyiben a gazdasági környezet kedvezően alakul és a bizalomhiány oldódik, a reálbérek növekedése az éttermek forgalmának bővülését is segítheti idén. Az Eventrend Group reprezentatív kutatásából kiderült, hogy átlagosan legfeljebb 8500 Ft-ot tartanak reálisnak az éttermet látogatók egy ember teljes éttermi fogyasztásáért. Miközben a megkérdezettek 45%-a szerint elfogadhatóak az árak és majdnem ennyien érzik túlárazottnak. Ebben az alágazatban is elválik egymástól a vidéki, illetve a fővárosi helyzet. Budapesttől távolodva csökkennek a kereseti lehetőségek, ráadásul az éttermek inkább csak a helyi, környékbeli fogyasztókra építhetnek, míg a fővárosi egységek bevételételeihez jelentősen hozzájárulnak a turisták is.
Vendéglátóhelyek forgalmának volumenindexe (2021=100,0%, KSH)
Kapcsolódó cikkeink
Netrisk: a síszezonban öt százalékkal emelkedett éves szinten az átlagos utasbiztosítási díj
A síszezon indulása óta eltelt két és fél hónapban a…
Tovább olvasom >NGM: erősödik a lakossági bizalom, 2024-ben rekordévet zárt a hazai turizmus
2024 rekordév a turizmusban: tavaly 6 százalékkal, 44,2 millióra nőtt…
Tovább olvasom >A Duna-delta turistaforgalma csökken a háború közelsége miatt
Romániában jelentősen, húsz százalékkal csökkent tavaly a Duna-delta természetvédelmi terület…
Tovább olvasom >További cikkeink
Bemutatkozik a vásárlás jövője
Új üzletágat épít a Coca-Cola HBC Magyarország. A vezető hazai…
Tovább olvasom >1700 tonna élelmiszert mentett meg a Munch 2024-ben
Közel öt éve kulcsfontosságú szereplője a magyar és kelet-közép európai…
Tovább olvasom >Virág Barnabás: továbbra is fegyelmezett inflációellenes politika indokolt
A globális befektetői hangulatot a decemberi kamatdöntés óta nagyfokú bizonytalanság…
Tovább olvasom >