Idén is a Borháló Borkereskedés lesz a Sziget Kft. nyári fesztiváljainak borbeszállítója
Idén is a Borháló Borkereskedés lesz a Sziget Kft. nyári rendezvényeinek – a Volt, a Balaton Sound, a Sziget, a B.my.Lake és a Strand Fesztivál – kizárólagos borbeszállítója – közölte a Borháló márkanév tulajdonosa, a Vinotrend Kft. az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint idén a Borháló a Mátrai borvidéket képviselő Dubicz Borászat és Szőlőbirtokkal közösen alkotta meg a Sziget fesztiválok borait. A fehér alapbor kétötödét a sauvignon blanc teszi ki, a maradék háromötöd részt három fajta – chardonnay, pinot blanc és muscat ottonell – adja egyforma arányban.
A Borháló tavaly 785 ezer liter bort adott el, ezen belül 4,5 százalékot, 35 ezer litert tett ki a fesztiválokon történő értékesítés.
A Sziget-rendezvényeken stabilan őrzik vezető szerepüket a rozék az összes vendéglátóhelyi eladás 52 százalékával, a fehér az előző évi 45 százalékról az összmennyiség egyharmadára esett vissza, ezzel szemben a vörösborok forgalma dinamikusan nőtt.
Közölték: a látogatók száma a rendezvényeken évről évre ingadozik, ennek függvényében évente 35-45 ezer liter bor értékesíthető a nagy nyári fesztiválokon. Az egy főre jutó fogyasztás tavaly 2016-hoz képest 10,5 százalékkal nőtt; a Borháló idén további 15-20 százalékos bővülésre számít.
A Borháló Borkereskedés 2013 elején alakult, a Sziget-fesztiválok hivatalos borbeszállítója 2016-ban lett. Kínálatában közel 150 nagy kiszerelésű bor és további 250 borkülönlegesség szerepel. Magyarországon jelenleg 47 Borháló borkereskedés működik, a rendszeres vásárlók száma meghaladja az ötvenezret – közölte a borkereskedés.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Vinotrend Kft. nettó árbevétele tavaly 609 millió forint volt, 2016-ban 544,2 millió forintra tett szert. A cég 2017-ben közel 57 millió forint, az azt megelőző évben pedig közel 58 millió forint veszteséget könyvelt el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Korán indult a szekszárdi szüret: Irsai már a pincében, jön a rozé-alap
A szekszárdi borvidéken idén is korábban, már augusztus elején megkezdődött…
Tovább olvasom >62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >„Tiéd a mérték!” nyílt levél a felelős borfogyasztásért
Nyílt levelet tett közzé a Magyar Bormarketing Ügynökség, amelynek célja,…
Tovább olvasom >További cikkeink
50 milliárdos veszteség után vezetőcsere és díjkorrekció a Mohunál
Tavaly 50 milliárd forintos veszteséggel zárt a Mohu Mol Hulladékgazdálkodási…
Tovább olvasom >A Waberer’s és az MVM hosszú távú együttműködésről állapodott meg
A Waberer’s Logisztikai Szegmense és az MVM Csoport három évre…
Tovább olvasom >Temu és Shein a célkeresztben: feketelistára kerülhetnek a kínai piacterek
A kínai online piacterek – köztük a Temu, a Shein…
Tovább olvasom >