Idén először rendezik meg a BPBW 2018 nemzetközi kézműves sörfesztivált a fővárosban
Idén először rendezik meg a fővárosban a Beer Week in Budapest (BPBW) 2018 nemzetközi kézműves sörfesztivált május 20. és 27. között, két kóstolónapján a Dürer kertben 16 országból több mint 40 nemzetközi kisüzemi főzde 160 különböző sörével várja az érdeklődőket.
Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete, a sörfesztivál fővédnöke kedden Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a sörfőzés reneszánszát éli Magyarországon, rohamosan nő a kézműves (kraft) sörfőzdék száma, és a hozzá kapcsolódó kultúra is fejlődik.
A sörhét programjainak nagy része ingyen látogatható, de a sörfogyasztásért a helyszíneken fizetni kell. A pénteki és szombati kóstolójegy például 6 órán keresztül korlátlan italfogyasztást tartalmaz, illetve egy fesztiválpoharat is, valamint a koncertek látogatását a Dürer kertben. A koncertekre kezdeményesen is értékesítenek jegyet.
A nagykövet kiemelte, hogy a sörfesztivál helyszínéül nagyszerű választás a magyar főváros.
Elmondta, míg a magyar éghajlat a bortermelést teszi lehetővé, addig az Egyesült Királyságban a sörfőzésnek van erős hagyománya. Az Egyesült Királyságban kétezer sörfőzde működik, több mint egymilliárd pint sört exportálnak évente, és Európa nagy piac a brit sörök számára.
Pazinczár Péter, a BPBW fesztiváligazgatója kiemelte, hogy 14 magyar sörfőzde is megjelenik a kóstolónapokon, akik közösen megalkotják a BPBW hivatalos sörét, amelyet a rendezvény teljes időtartalma alatt a kezdeményezéshez csatlakozott helyeken csapolnak majd. A kóstolónapokra, amelyeken a sörfőzők személyesen is részt vesznek, Nagy-Britanniából hét sörfőzde érkezik – húzta alá.
Sefcsik Márton, a BPBW kommunikációs vezetője elmondta, a későbbiekben évente megrendezendő fesztivál kóstolónapjaira, a limitált a helyek száma miatt, naponta csak ezer ember válthat jegyet. A látogatók fele – az eddig megvásárolt jegyek alapján – külföldről érkezik, a többi között Angliából, Hollandiából, Oroszországból és a tengerentúlról. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Stabilizálódó prémiumszegmens, erősödő alkoholmentes kínálat – így alakult az uniós és hazai sörpiac 2024-ben
Az Európai Unió tagállamai 2024-ben összesen 34,7 milliárd liter sört…
Tovább olvasom >Történelmi mélypontra süllyedt a német sörpiac – egyre népszerűbb az alkoholmentes változat
Több mint harmincéves mélypontra esett a német sörértékesítés 2025 első…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >További cikkeink
Megvannak a Fenntarthatóság szimbóluma idei díjazottjai
A Trade magazin hatodszor hirdette meg a Fenntarthatóság szimbóluma pályázatot. A…
Tovább olvasom >Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál 2025 – Három nap a bor, a pezsgő és a kultúra jegyében
Szeptember 5–7. között immár 35. alkalommal várja látogatóit a Budafoki…
Tovább olvasom >Idén is megfizethető áron kaphatók a legnépszerűbb termékek a Szent István Napon
2025-ben is gazdag étel- és italkínálat fogadja az érdeklődőket a…
Tovább olvasom >