Idén először nőtt az élelmiszer-kiskereskedelem mennyiségi forgalma

Szerző: trademagazin Dátum: 2014. 05. 16. 12:30

Idén először nőtt mennyiségben is az élelmiszerek kiskereskedelmi forgalma, a legutóbbi hat évet jellemző csökkenő tendenciák után. 2013. december-2014. március közt 4 százalékkal több árut adtak el a boltok, mint a tavalyi hasonló időszakban. A Nielsen által mért kilencven élelmiszer kategória a kiskereskedelemnek négy hónap alatt mintegy 470 milliárd forint bevételt hozott; 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

elelmiszer2

A legnagyobb forgalmú tíz termékcsoport közül kilencnek a forgalma emelkedett érték szempontjából, míg hétnek a piaca bővült mennyiségben.

Értéket tekintve két számjeggyel bővült a top tíz között az ásványvíz (15 százalék), valamint a sajt és a gyümölcslé (10-10 százalék) piaca. Említést érdemel, hogy az ásványvíz bolti eladása mennyiségben is két számjegyű, 10 százalékos növekedést ért el, négyhónapos összehasonlításban.

– Az ásványvíz szokatlanul kiemelkedő növekedését nagyrészt az okozza, hogy a fogyasztók egyre inkább keresik a drágább, ízesített változatokat. Részarányuk 10-ről 14 százalékra emelkedett az ásványvíz teljes, értékben mért kiskereskedelmi forgalmából, egyik december-márciusi időszakról a másikra – tájékoztat Osztoics Bernadett, a Nielsen ügyfélkapcsolati igazgatója. – Mivel bővült a drágább termékek részaránya, az ásványvíz mennyiségi eladással súlyozott átlagára az inflációt meghaladó mértékben, 5 százalékkal emelkedett, ebben a négyhónapos összehasonlításban.

Ha az eladáshelyek trendjeit nézzük, megállapíthatjuk, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem koncentrációja némileg csökkent. A 2 500 négyzetméternél nagyobb egységek részaránya ugyanis 31 százalékról 29-re változott, érték szempontjából. A főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna mutatója pedig emelkedett, 36-ról 37 százalékra.

Erősödött viszont a 400 négyzetméteres és kisebb üzletek pozíciója: a szintén értékben mért forgalomból 34 százalékkal részesedtek legutóbb december-március között, szemben az egy évvel korábbi 33 százalékkal.

Regionálisan legdinamikusabban a délnyugati megyék élelmiszerüzleteinek forgalma bővült – 6 százalékkal – egyik négy hónapos időszakról a másikra. Északnyugaton és északkeleten szintén átlag feletti növekedést jelez a 4-4 százalékos mutató. A Budapestet és Pest megyét magában foglaló Centrum régióban plusz 3 százalékot regisztráltak a piackutatók. Délkeleten legalacsonyabb – 1 százalék – a növekedés mértéke.

Kapcsolódó cikkeink