Idén akár 12 ezer üzlet is bezárhat az Egyesült Államokban
A Business Insider elemzése szerint 2019-ben több mint 9.300 üzlet bezárásáról adtak hírt az Egyesült Államokban – 2017-ben mintegy 8 ezer boltnál húzták le végleg a redőnyt – írja az origo.
A Cushman & Wakefield ingatlancég becslései szerint az üzletek bezárása ebben az évben a tavalyinál is nagyobb számban történhet – az elemzők szerint idén akár 12 ezer bolt is végleg becsukhat az Államokban.
A Papyrus üzletlánc az év elején jelentett csődöt, aminek következtében mind a 254 boltját bezárják az Egyesült Államokban és Kanadában.
A Gap divatipari vállalat még tavaly februárjában jelezte, hogy két éven belül 230 üzletét fogja bezárni – ebből 130 boltot még a bejelentés évében becsukott –, mivel a továbbiakban az Old Navy és az Athleta márkanevek alatt lesznek elérhető termékei.
A zenelejátszókat árusító Bose szintén januárban közölte, hogy 119 üzlet bezárást tervezi világszerte, és az Államokban található összes boltját becsukja.
Számos amerikai cég döntött úgy, hogy idén több üzletét is becsukja, például a Walgreens élelmiszer áruházlánc, ami kétszáz áruházát tervezi bezárni, az A.C. Moore hobbibolt pedig 145 boltján húzza le végleg a rolót, míg az Earth Fare organikus ételeket árusító üzletlánc is 50 üzletét csukja be. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
EU-USA vámháború: a vám rossz a cégeknek, még rosszabbak a fogyasztóknak
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen sajnálatát fejezte…
Tovább olvasom >Tojáshiány az Egyesült Államokban: Korlátozásokat vezettek be a nagyobb kiskereskedelmi láncok
Az Egyesült Államokban egyre nagyobb problémát okoz a madárinfluenza-járvány, amely…
Tovább olvasom >A világgazdaság nyugati és keleti blokkra szakadása rengeteg veszéllyel jár
A világgazdaság nyugati és keleti blokkra szakadása olyan méretű károkat…
Tovább olvasom >További cikkeink
MBH Bank: A januári inflációs adat után 4,6%-ra emeljük idei inflációs prognózisunkat
A decemberi 4,6%-os év/év alapú áremelkedést követően 2025. januárban 5,5%-kal…
Tovább olvasom >Az ESG fenntarthatóság egyre fontosabb a hazai kkv-k számára
A fenntarthatóság és a vállalatirányítási szempontok (ESG: Environmental, Social, Governance)…
Tovább olvasom >Nem magyar sajátosság a kiugró januári infláció – ekkor fékezhet az áremelkedés
Az év eleji áremelések hatásai egyértelműen megmutatkoznak a legfrissebb inflációs…
Tovább olvasom >