Idén 9 százalékkal emelkedhetnek az átlagkeresetek
A tavaly decemberben kötött bérmegállapodás hatására, amelynek értelmében 2019. január 1-től 8 százalékkal nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, idén az átlagbérek vélhetően 9 százalékkal emelkednek majd – így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb kereseti adatait. Ugyanakkor megjegyezték, a pontos becslést nehezíti, hogy idén a statisztikai hivatal már új módszertannal méri a béreket.
A KSH csütörtöki közlése szerint tavaly decemberben a bruttó átlagkereset 360 000 forint volt, 10,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. 2018. január-decemberben a bruttó átlagkereset 329 900 forint, a nettó átlagkereset 219 400 forint volt, egyaránt 11,3 százalékkal nőtt az előző évihez viszonyítva.
Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője az MTI-nek eljuttatott kommentárjában közölte, a tavaly kötött bérmegállapodás és az egyre fokozódó szakemberhiány miatt idén 9 százalékkal nőhetnek az átlagbérek, ami a várt 3 százalékos infláció mellett 5,8 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet. Ezzel együtt 2013-tól 2019 végéig már mintegy 51 százalékkal nőhetnek a reálkeresetek.
Ugyanakkor kiemelte, hogy a bérnövekedésre jelentős felfelé mutató kockázatot jelent, hogy egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő években, amit az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások is tükröznek.
Az elemző szerint az elmúlt években elhalasztott fogyasztás, a devizahitelek rendezésével kiszámíthatóvá váló törlesztő részletek, valamint a háztartások nettó pénzügyi vagyonának rekordszintre emelkedése miatt a következő években a háztartások fogyasztása lehet a gazdasági növekedés húzóereje.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-nek eljuttatott kommentárjában megjegyezte, a bérek idei alakulását nehéz megbecsülni, részben a KSH módszertani váltása, részben pedig a cafetéria átalakítása miatt.
A béren kívüli juttatások rendszerének módosítása miatt a bérek dinamikusabban nőhetnek, mint 2018-ban, ugyanakkor a rendelkezésre álló jövedelem ennél csak jóval mérsékeltebb ütemben bővülhet.
Mindezek hatására az idei béremelkedés reálgazdasági hatása mérsékeltebb lehet, mint tavaly, ráadásul a dinamikusan emelkedő infláció a reálbér-növekedést is jelentősebben mérsékli – fogalmazott az elemző. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
KSH: a bruttó átlagkereset 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit
2025 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708…
Tovább olvasom >Tovább nőtt az átlagkereset
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint 2025 februárjában a…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a jövő héten visszatérnek az éjszakai fagyok
A hét végéig még további kiadós eső várható, így folytatódik…
Tovább olvasom >További cikkeink
PwC E-toplista: A legnagyobb és legismertebb online kereskedők
4 kategória: legnagyobb, FMCG, magyar, legismertebb – 2024 legsikeresebb e-kereskedőinek…
Tovább olvasom >Krízistérkép 2024: Jelentősen nőtt az elhúzódó válságok száma
450 válsághelyzetet regisztrált és elemzett kommunikációs szempontok szerint az MPRSZ…
Tovább olvasom >K&H: hány forintért kártyáztak a magyarok külföldön?
Közel 3 millió alkalommal vásároltak külföldön a K&H bankkártyás ügyfelei…
Tovább olvasom >