Idén 35 ezer forintot szánnak az internetezők karácsonyi ajándékokra egy felmérés szerint
Idén karácsonykor átlagosan csaknem 35 ezer forintot szánnak a hazai internetezők ajándékokra, a tavalyinál mintegy 14 százalékkal többet – derül ki az Árukereső.hu felméréséből, amelyet a GKI Digital közreműködésével készített.
Az MTI-hez eljuttatott összefoglaló szerint az aktív internetezők átlagosan legalább 6 embert szeretnének megajándékozni, főként a szűk családon belül.
Az Árukeresőt ismerő vagy használó internetezők 85 százaléka online tervezi beszerezni a karácsonyi ajándékokat. Az online vásárlás azonban nem fogja teljesen kiváltani az offline üzletek szerepét, bevásárlóközpontokban, plázákban minden második és egyéb boltokban, szaküzletekben minden harmadik internetező fog körbenézni, hogy ajándékokat vegyen.
A vásárlások előtt az érdeklődők jellemzően több webáruház kínálatát is megnézik, a vásárlást tervezők kétharmada legalább három forrásra fog támaszkodni. A felmérés szerint a karácsonyi időszak online akciói egyre nagyobb csábítást jelentenek azoknak is, akik az év többi időszakában szívesebben járnak személyesen vásárolni.
A karácsonyi időszakban mindig megjelennek a csak az adott évre jellemző slágertermékek, de a teljes internetező lakosság körében idén is a ruházati cikkek, könyvek, szépségápolási termékek, valamint a játékok a legnépszerűbb ajándékok. Emellett a nagyobb értékű műszaki cikkek, például a televíziók, okostelefonok, tabletek esetében is kiemelt forgalomra számíthatnak a kereskedők. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Mindent a házi kedvencnek! – Euromonitor International 2025
A globális kisállatgondozási piac 2025-ben várhatóan eléri a 215 milliárd…
Tovább olvasom >Költségtudatosság és tech-nyitottság – így utaznak külföldre a magyarok idén a Visa felmérése szerin
A magyarok 36%-a tervez külföldi nyaralást a közelgő szabadsága alatt,…
Tovább olvasom >Tízből kilenc fogyasztó már a mesterséges intelligenciára bízza az online keresést
A Bain & Company friss jelentése szerint a fogyasztók 80%-a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >