Idén 150 milliárd forintot fordít a kormány a Magyar Falu Programra
Idén minden eddiginél több központi költségvetési forrás jut településfejlesztésre Magyarországon, amelyből a Magyar Falu programra 150 milliárd forintot fordítanak – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos kedden Budapesten háttérbeszélgetésen.
Gyopáros Alpár kiemelte: fokozott az érdeklődés az ötezer fő alatti településeknek indított Magyar Falu program iránt, ekkora támogatási keretre még nem volt példa költségvetési forrásból.
A Magyar Falu programban 50 milliárd forintot fordítanak 3-4-5 számjegyű utak fejlesztésére, 25 milliárd forintot a falusi csokra és 75 milliárd forintot a közszolgáltatások fejlesztését érintő 18 célterületre – ismertette.
A települések a forrásokhoz gyorsan hozzájuthatnak, a pályázati eljárás egyszerű. A pályázatokat a Miniszterelnökség és a Magyar Államkincstár kezeli, azokról a beadási határidőt követő 2 hónapon belül döntenek, majd napok, maximum hetek telnek el a támogatott összeg elutalásáig. A program teljes mértékben előfinanszírozott – hangsúlyozta.
A pályázatokkal kapcsolatos minden információt a kormány hivatalos honlapján teszik közzé – jelezte.
A Magyar Falu program hosszú távú program, az alapvető cél a népesség elvándorlásának lassítása, amit nem lehet egy év alatt elérni – fogalmazott Gyopáros Alpár, hozzátéve: a program folytatását legalább egy évtizedre tervezik.
Jelezte: a 2019-es célkitűzések mellett – amelyek áthúzódhatnak akár 2020-ra is – hosszú távú cél a falvak részére további fejlesztési lehetőségek, támogatási célterületek kidolgozása, köztük a gazdaságfejlesztésé is.
Kitért arra, hogy javaslatcsomag készül egy kisvárosi programra, ami az 5000 fő feletti településekre vonatkozna, ez legkorábban 2020-ban indulhat el. Ezzel már Magyarország minden településére kiterjed a településfejlesztési program, vagyis a teljes lakosság a kedvezményezettje lesz.
Gyopáros Alpár a program jelentőségét hangsúlyozva kifejtette: az általa képviselt dél-rábaközi terület sokáig fehér foltja volt Győr-Moson-Sopron megyének, azonban amint átadták az M86-os út Csorna-Szombathely közötti szakaszát, elindult a népességnövekedés az érintett településeken. Az azóta eltelt 4-5 év alatt 20 százalékkal nőtt a lakosság lélekszáma.
Kérdésre válaszolva közölte: 2887 magyarországi település lehet kedvezményezettje a Magyar Falu programnak, az önkormányzatoknak nem kell engedélyes tervekkel rendelkezniük a pályázat benyújtásakor. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Több oldalról érkezik segítség a ragadós száj- és körömfájás sújtotta állattartóknak
Elkötelezett a kormány a ragadós száj- és körömfájás betegséggel sújtott…
Tovább olvasom >Továbbra is kapnak támogatást a kisboltok és kiskocsmák
Fókuszban a vidék Magyarországa, a kormány a Magyar Falu Program…
Tovább olvasom >Új pályán a kiskereskedelem
A kiskereskedelem nem csupán a gazdasági növekedés motorja, hanem a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: a nemzeti kormányra mindig számíthatnak a magyar gazdák
A kormány egyik legfontosabb szövetségesei a magyar gazdák, ezért a…
Tovább olvasom >Tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedelemből mikrobiológiai szennyeződés miatt
Franciaországból származó pasztőrözött tehén- és kecskesajtokat hívtak vissza a kereskedők…
Tovább olvasom >Rekord magasságba szökött a svájci Lidl sajtexportja tavaly
Tizenöt éves fennállásának legerősebb évét zárta a svájci Lidl sajtexport…
Tovább olvasom >