Idei újdonságok a Syngentától
Több mint ezer agrárgazdálkodó vett részt a Syngenta hagyományos szezonnyitó road-show-ján. A búza, kukorica és napraforgó termesztési lehetőségeiről hét városban rendezett eseményen a vállalat szakértői mindhárom ágazatban olyan integrált megoldásokat és termékeket mutattak be a résztvevőknek, amelyek révén akár többlettermés is elérhető az idei termelési szezonban.
A kalászos gabonafélék területén a világpiacot vezető Syngenta ettől az évtől négy őszibúza-fajtát és egy hibridárpát kínál a hazai gazdálkodóknak. Sokat várnak ezektől a vetőmagoktól, hiszen az ország számos pontján elvégzett kísérleteikben nagyon ígéretes terméseredményeket értek el velük.
Idén eljött a magas olajsavas napraforgó ideje, mondta Veres Gabriella, a terület szakértője. Világszinten egyre keresettebb az egészségesebb, jobb eltarthatósággal bíró növényből készült olaj. Előrejelzések szerint tíz éven belül akár 1 millió hektárral is nőhet világszerte a termőterület. Magyarország fontos szereplő lehet e folyamatban, egyrészt a kedvező adottságai, másrészt helyben meglévő feldolgozóipara miatt.
A 2015-ös év újdonsága a Syngenta Kukorica Program. A folyamatosan színre lépő új generációs kukoricahibridekre a program a vetéstől a betakarításig kínál komplex technológiát a termelőknek.
Eddig több mint 60 gazdálkodó csatlakozott a Syngenta kezdeményezésére létrejött Contivo™ szakmai programhoz, mondta el Heicz Péter üzletfejlesztési vezető, a program felelőse. Ők már csaknem 40 ezer hektárnyi földterületen kamatoztatják a szerzett ismereteket és szolgáltatásokat. 2015-től már tizenkét vállalat és intézmény segíti az agrárgazdálkodókat a programban.
Az idei esztendőben a Syngenta új globális stratégiát valósít meg, mondta Vajda Beáta marketingvezető (képünkön). Ettől az évtől a kereskedelmi folyamatok egyszerűsítése, a kutatás és fejlesztés erősítése, szaktanácsadói rendszer, a nagyobb hatékonyságot ígérő termékpaletta fémjelzi a Syngentát.
Kapcsolódó cikkeink
Magasabb szintre emelné a gazdálkodók technológiai tudatosságát és eredményességét a Syngenta Agronomy Solution csapata
A mezőgazdaság jól érzékelhető kihívásai – a klímaváltozás, az időjárási…
Tovább olvasom >Új, innovatív növényvédőszer csomagolás a Syngentától
A Syngenta 2019-ben csatlakozott ahhoz a széleskörű iparági összefogáshoz, mely…
Tovább olvasom >Ami rossz a kukoricának, az jó a napraforgónak
Az idei évben akár a 750 ezer hektárt is elérheti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >