Idegenek közös asztalnál – egy érdekes vendéglátós koncepció

„Csak” a megszokott szolgáltatásokat ígéri, és a vendégek egymás közötti interakciójára, a kapcsolatteremtésre épít a közös asztal intézménye. A koncepciót a világ gazdagabb országaiban szinte mindenhol sikerrel alkalmazzák – legtöbben gazdasági vagy lélektani alapokra építve –, nálunk legfeljebb szinglibulikon találkozni vele. Az ötlet kiindulópontja: megosztani a helyet, az élményt (az ételt is?) a mellettünk ülőkkel, társadalmi találkozóponttá téve ezzel az asztalt.
Együtt ülni, együtt enni olyanokkal, akiket nem ismerünk – első hallásra nem a legvonzóbb kikapcsolódási forma. A vendégek reakciói ilyenkor vegyesek, de sokan élvezik a hangulatát a közösen elköltött étkezésnek: szeretnek étteremben ismerkedni.

Egy washingtoni étterem például sokfogásos borestjein próbálja vendégeit (nem csak a szingliket) egy asztal mellé ültetni. Négy-öt óra alatt „elkerülhetetlen”, hogy valaki szóba ne elegyedjen a mellette ülővel. S hogy milyen a fogadtatás? Vannak természetesen az ajánlatot első kézből elutasítók – elsősorban azok, akik még nem találkoztak effélével –, de a legtöbben legalábbis elgondolkodnak rajta, ha másért nem, akkor a szabad asztalra való várakozás lerövidítése miatt. Az sem lényegtelen, hogy sokan élvezik, hogy magányosságukat ebben a formában nem kell kirakatba tenniük.

Persze a hely közvetlensége vagy a konyha típusa is meghatározza, hol érdemes próbálkozni közös asztallal. A dél-európai kultúrák mentalitását stílusosan közvetítő helyekhez például eleve passzol egy nagyobb társaságban, hosszan elnyúló asztalnál elfogyasztott vacsora.
A tapasztalatok szerint inkább a kisebb üzleteknek válik be jobban a „közösségi étkeztetés” módszere, nem utolsósorban azért, mert a nagyobb asztalok ennek megfelelő elrendezése rugalmasabb ültetést tesz lehetővé. Egy oregoni étteremben például a szűk vendégtér miatt kezdték alkalmazni az elgondolást, így téve az üzlet koncepciójának középpontjába az egykori nehézséget.