HVG: Még mindig nagy a lemaradás a kasszacserében
Csak töredéke érkezett meg a kereskedőkhöz annak a 200-250 ezer pénztárgépnek, amelyek megfelelnek a NAV-bekötés feltételeinek. A HVG körképet közölt a kasszapiacról, amelyből kiderül, hogy a nagyobb forgalmazók már több ezres nagyságrendben üzemeltek be online pénztárgépet, ugyanakkor a 80 ezres megrendelési állománnyal rendelkező Alt Cash Kft. eddig még egyetlen készüléket sem adott át. A legnagyobb lemaradásban a gyógyszertárak, benzinkutak vannak.
Egyelőre csak a 200-250 ezer pénztárgép töredékét sikerült bekötni a NAV-hoz – derül ki a HVG összeállításából. A cikk szerint a decemberben kirobbant botrány – amikor kiderült, hogy a Patkós-Cassa Kft. felszívódott az ügyfelek pénzével együtt – bizalmatlanná tette a boltosokat.
A kereskedők aggodalmát az is táplálja, hogy csak a kasszák töredékét kötötték még be eddig hozzájuk, a mintegy 80 ezer megrendeléssel rendelkező Alt Cash Kft. még egyetlen kasszát sem adott át. A lapnak nyilatkozott Balogh Ákos, a cég munkatársa, aki szerint náluk nincs szó visszaélésről, ebben a hónapban már szállítanak, így szerinte az ügyfelek nem esnek el az 50 ezer forintos állami támogatástól sem.
Bővebben: http://www.onlinekassza.hu/
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jelentős torlódások alakultak ki a legnagyobb kikötőkben: késésekre igen, de áruhiányra várhatóan nem kell számítani
Globális logisztikai kihívások, több napos torlódások okoznak gondokat számos jelentős…
Tovább olvasom >Európai Bizottság: még mindig sok az illegális termék a Temun
Az Európai Bizottság által folytatott vizsgálat előzetes eredménye szerint a…
Tovább olvasom >Új vezérigazgató a Procter & Gamble élén
A Procter & Gamble (P&G) bejelentette, hogy 2026. január 1-jétől…
Tovább olvasom >