Húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló dohányt talált a NAV
Mintegy húsztonnányi, fűrészporból és aromákból álló vízipipadohányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy közúti ellenőrzés nyomán – jelentette be a pénzügyminiszter kedden a Facebookon.

Európa egyik legnagyobb dohányfogását hajtotta végre a NAV
Varga Mihály a bejegyzésében úgy fogalmazott, Európa egyik legnagyobb dohányfogását vitte véghez az adóhivatal, amelynek munkatársai a pipadohányt gyártó üzemhez is eljutottak.
Erről azt írta, egy dunántúli férfi fűrészporból és aromákból tonnaszám állított elő engedély nélküli, rossz minőségű vízipipadohányt. A nyomozás szálai egészen Németországig vezettek, a nemzetközi akcióban húsz tonna hamis vízipipadohányt sikerült lefoglalni.
Az adózatlan termékekkel több mint 600 millió forint kárt okoztak a magyar költségvetésnek – tette hozzá a pénzügyminiszter. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Kisfilmpályázatot hirdet a NAV a fiataloknak, akik bemutathatják, hogy lehet nemet mondani a dohányzásra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAV: februártól már alkalmazható a felszolgálási díjra vonatkozó adókönnyítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Algoritmusok vadásznak a nemlétező készpénzre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Barcelonában nyit új marketingközpontot a Shein
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Strukturális fordulópont előtt a piacok 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Kutatás: A gyors esti étkezések korszakát éljük
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


