Huszonöt éve nyílt meg a Kolping Hotel Alsópáhokon
Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közigazgatási államtitkára köszöntötte a 25 esztendővel ezelőtt megnyílt Kolping Hotelt a Zala megyei Alsópáhokon. A kifejezetten gyermek- és családbarát szálloda számos élményelemmel várja a pihenni vágyó családokat az esztendő minden napján – ismerteti az Emmi az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.
A közigazgatási államtitkár az évforduló alkalmából rendezett ünnepségen kiemelte, hogy a nemzet csak akkor képes fennmaradni, ha megbecsüli és élteti családjait. Szellemi, lelki és anyagi értelemben is támogatja és védelmezi.
Ma a legnagyobb kihívás hitvalló kereszténynek lenni, keresztény családként hirdetni az élet nagyszerűségét – hangoztatta az államtitkár a közlemény szerint.
Rámutatott: különösen is szükség van arra, hogy közösen védelmezzük gyermekeinket és biztosítsuk azt, hogy egészséges szeretetben éljenek a szülők a gyermekekkel. Ahol az apa férfi és így mutat példát gyermekeinek. Ahol az anya nő, és a belé oltott nőiességgel és szeretettel veszi körül a családot.
Valamennyi eddigi és jövőbeni kormányzati intézkedés, valamint támogatás ezt a célt szolgálta és szolgálja. „Minden törvényes eszközzel meg fogjuk védeni gyermekeinket, gátat szabunk azoknak az érzékenyítési kísérleteknek, amelyek károsan hatnak a gyermekek szellemi és lelki fejlődésére” – húzta alá Latorcai Csaba.
A közigazgatási államtitkár köszönetet mondott mindazok munkájáért, akik bármilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy ez a létesítmény igazán gyermek- és családbarát, kedvelt turisztikai célponttá válhatott az elmúlt negyedszázadban.
Köszönet illeti a turisztikai ágazat valamennyi szereplőjét. Nem mindennapi körülmények között kellett fenntartani és biztosítani a működőképességet. A magyar gazdaság teljesítménye mára meghaladta a járvány előtti szintet, annak újraindítása a leggyorsabb az Európai Unión belül. A kormány gazdaságvédelmi és újraindítási intézkedései összességében idén 8,4 százalékponttal járulnak hozzá a gazdaság teljesítményéhez – zárta beszédét Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ és az MKIK
Együttműködési megállapodást kötött az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK)…
Tovább olvasom >Visit Hungary: átlépte az ötmilliós vendégszámot, és továbbra is dübörög a magyar turizmus
Idén még a tavalyi turisztikai rekordévhez képest is tizenegy nappal…
Tovább olvasom >További cikkeink
Visszaesett a turizmus konjunktúrája – de még így is a gazdaság egyik legjobban teljesítő szektora
Áprilisban -6 ponton állt a Turizmus Konjunktúra Index (TKI) értéke…
Tovább olvasom >A magyar street food új generációja a Dob utcába költözött – Bemutatkozik a Budapest Bites
A városi street food palettát gazdagító hely prémium grab’n’go élményt…
Tovább olvasom >Ízlelgessük 2025-öt!
Nagyot változott a hazai bárok világa és a koktélfogyasztás kultúrája…
Tovább olvasom >