Huszonhét milliárd forintos logisztikai beruházást hoz Magyarországra a Pepco
A Pepco csaknem 27,2 milliárd forintos logisztikai beruházást telepít Magyarországra, hogy a régió valamennyi országát kiszolgálhassa a Pest megyei Gyálról – közölte a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a Pepco beruházásbejelentő sajtótájékoztatóján.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a lakberendezési és ruházati (non-food) termékeket forgalmazó áruházlánc 100 ezer négyzetméteren építi ki magyarországi raktárbázisát. A beruházás 2022-ig több mint ezer munkahelyet létesít, a Pepco ráadásul magyar termékek forgalmazásával a belföldi vállalkozások számára is piacot teremt, a kormány ezért 1,9 milliárd forinttal támogatja a beruházást.
Az állami hozzájárulás mellett a kedvező magyar beruházási környezet is hozzájárult ahhoz, hogy a Pepco a versenytársak helyett Magyarországot választotta legújabb befektetési célpontjának – mondta a tárcavezető.
Kiemelte, hogy a magyar GDP 6,2 százalékát adó logisztikai ágazat tavaly 4 ezer milliárd forintot termelt és csaknem 300 ezer munkavállalót foglalkoztatott, vagyis többet, mint az autóipar, beruházásainak 34 százalékos bővülése pedig kétszeresen haladja meg a belföldi beruházások növekedési átlagát.
Robin Taylor, a Pepkor Hungary Kft. ügyvezető igazgatója a gyors terjeszkedéssel magyarázta a vállalati infrastruktúra fejlesztéséhez hozzájáruló gyáli beruházást. A döntést az új központ földrajzi elhelyezkedése és a fejlett infrastruktúra, valamint a kedvező tapasztalatok is indokolták – tette hozzá.
Szűcs Lajos, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) a hosszú távra szóló fejlesztéseknek tulajdonítja, hogy Gyál és a környező települések egymás után fogadhatják a nagy értékű beruházásokat. A következő nagy feladatnak a munkaerő-ellátást nevezte, ám ezt követően – mint mondta – a beruházók, az állam és az önkormányzatok is nyertesei lehetnek a Pepco fejlesztésének.
A lengyel Pepco áruházlánc 2004-ben jött létre. Csehországban, Horvátországban, Észtországban, Lettországban, Litvániában, Magyarországon, Lengyelországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Romániában, Bulgáriában összesen 1600 üzletet működtet és 16 000 embert foglalkoztat.
A gyáli Pepco-központ 2020 tavaszára épül föl. Az új központ a vállalat egyik legjelentősebb beruházása, egyúttal Magyarország legnagyobb raktárbázisainak egyike, ahonnan a Pepco 140 belföldi üzlete mellett további 500 áruházat szolgálnak ki Csehországban, Szlovákiában, Romániában és Bulgáriában. Az új munkatársak toborzása még ebben a hónapban elindul, jövő tavaszra 400 munkavállalót vesznek föl.
A cég magyarországi leányvállalata, a 2015-ben alapított Pepkor Hungary Kft. a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 36 milliárd forintot meghaladó árbevételt és 3 milliárd forintot meghaladó adózott eredményt ért el. Az előző évben az árbevétele több mint 22 milliárd forint, az adózott eredménye több mint 2 milliárd forint volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A Dachser új útvonala közvetlen szállítási kapcsolatot biztosít Magyarország és Bulgária között
A logisztikai szolgáltató Dachser kecskeméti fióktelepét erősítve új, közvetlen szállítási…
Tovább olvasom >Rekordidő alatt készült el a Rossmann új üllői logisztikai központja
Megkezdte új központjának rendszertechnológiai kiépítését a Rossmann drogérialánc, miután a…
Tovább olvasom >Egy milliárd dollárból bővíti a gyártást Mexikóban a Nestlé
A Nestlé bejelentette, hogy 1 milliárd dolláros beruházást eszközöl Mexikóban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Trendforduló a fiatalok körében: másképp gondol az alkoholmentes italokra a Z generáció
Beérni látszanak a felelős alkoholfogyasztás érdekében tett erőfeszítések: a HEINEKEN…
Tovább olvasom >3,3 millió forint gyűlt össze az OMV és a Máltai Szeretetszolgálat 2024-es kampányában
Az OMV Hungária és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat újabb sikeres…
Tovább olvasom >Az IKEA új Mobil Átvételi Pontjai közelebb hozzák az otthon kényelmét
Újabb lépést tett az IKEA annak érdekében, hogy a vásárlók…
Tovább olvasom >