Huszonháromból kilenc paprika vetőmag akadt fenn a Nébih ellenőrzésén
Huszonhárom „tölteni való” étkezési paprika vetőmagját vizsgálták a szakemberek. Két terméknél a csírázóképességgel adódtak gondok, hétnél pedig az ígértnél kevesebb magtömeg és mag darabszám miatt kezdeményezi fogyasztóvédelmi eljárás indítását a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az illetékes társhatóság bevonásával – tájékoztatott a legutóbbi Szupermenta teszt eredményéről szerdán a hivatal.
Nyaranta leginkább a „tölteni való”, ismertebb nevén TV-paprikák a népszerűek, így a tavaszi időszakban ezek vetőmagjait tesztelte a Szupermenta. A szakemberek kistasakos, azaz kiskerti vetésre szánt vetőmagokat vizsgáltak meg. Íz szempontjából 14 édes, 5 csípős, valamint 4, a csomagolási információk alapján nem azonosítható termék került a tesztbe.
A Nébih laboratóriumaiban a szakemberek azt vizsgálták, található-e a vetőmag csomagokban idegen, paprikától eltérő fajú mag, valamint az esetleges GMO jelenlétet.
Az eredmények alapján két termék csírázóképessége nem érte el a rendeletben előírt százalékot, és mivel éppen ez a vetőmagok egyik legfontosabb tulajdonsága, a hatósági felügyelők a termék visszahívására kötelezték a forgalmazókat a boltokból. A tömegmérés és a mag darabszám vizsgálat eredményeképp derült ki, hogy hat mintánál a vetőmagok tömege kevesebb volt a csomagoláson feltüntetettnél, egy esetben pedig a tényleges darabszám nem felelt meg a jelölésen szereplő adatoknak. A Nébih tájékoztatta az érintett vetőmag-forgalmazókat a problémáról, a fogyasztóvédelmi hatóságnál pedig eljárás indítását kezdeményezte.
A paprika vetőmagok jelölésére, a termékinformációra, a származás feltüntetésére, valamint egyéb, a tasakon feltüntetett információknak való megfelelés, például a fajta megnevezés szempontjából mindent rendben találtak az ellenőrök és abban is, hogy a vetőmagok a minőséget megóvó és zárt csomagolásban kerülnek a vásárlók elé. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Szántóföldi szenázsról és zöldtakarmányról szóló bemutató zajlott Tordason
2025 áprilisában a Nébih Szenázs és Zöldtakarmány bemutatót rendezett Tordason.…
Tovább olvasom >Történelmi fejlődésen ment keresztül a magyar vidék
A magyar vidék történelmi fejlődésen ment keresztül 2010 óta, de…
Tovább olvasom >A Nébih a napraforgó gazdaságilag legfontosabb kórokozóiról nyújtott áttekintést
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) május elején kórtani bemutatót tartott…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >