Húszmilliárdos fejlesztés a szárnyasokat feldolgozó Tranzit csoportnál
A libák, kacsák és csirkék, tenyésztésével és feldolgozásával foglalkozó Tranzit csoport 20 milliárd forintos beruházási programba kezdett, a fejlesztés szerves folytatása a közelmúltban befejezett 15 milliárdos projektnek – közölte a debreceni központú cégcsoport vezérigazgatója az MTI-vel.
Szabó Ákos emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években 15 milliárd forintos beruházással új állattartó telepeket építettek, megtörtént a nyírgelsei vágóhíd rekonstrukciója, korszerűsítették egyik takarmánykeverő üzemüket és keltetőjüket. A cégcsoport évi 2 millió libát, 10 millió kacsát, 15 millió csirkét dolgoz fel, több mint 60 állattartó telepet működtet, két vágóüzeme, három további feldolgozó üzeme, két takarmánykeverője és saját keltetője van. Termékeik nagy részét európai és távol-keleti piacokon értékesítik – ismertette.
Az újabb fejlesztésekről a vezériazgató elmondta: a csoport mezőgazdasági cége, a Tranzit-Ker Zrt. közel 5 milliárd forintból állattartó telepeket fejleszt, új telepeket épít, 3 milliárd forintból pedig új takarmánykeverőt hoz létre.
A cégcsoport élelmiszeripari tagja, a Tranzit-Food Kft. nyírbátori csirkefeldolgozó üzemében teljes korszerűsítést, kapacitásbővítést és automatizálást hajt végre 6 milliárd forint beruházással, a nyírgelsei víziszárnyas-feldolgozó üzemben egymilliárdos fejlesztésbe kezdenek azt követően, hogy két évvel ezelőtt már 5,5 milliárdért korszerűsítették az üzemet.
Szabó Ákos hozzátette: továbbfeldolgozott termékeket gyártó cégükben, a Marneváll Zrt.-nél 4,5 milliárd forintból kapacitásbővítésre, új termékkör bevezetését szolgáló gyártósor kiépítésére, hűtőház építésére kerül sor.
A három éves, mintegy 20 milliárd forintos beruházási csomag finanszírozása részben saját erőből, részben bankhitelből történik, de tervezik, hogy részt vesznek a növekedési kötvényprogramban és pályáznak majd állami támogatásra is – jelezte a vezérigazgató, megjegyezve: a kapacitásbővítő és technológia-fejlesztő beruházásokkal alkalmazkodnak a folyamatosan változó piaci és fogyasztói igényekhez.
Példaként említette, hogy a víziszárnyasok 90 százalékát eddig fagyasztva exportálták, de mivel érzékelhetően nő a friss áru iránti igény, bővítik ezt a termékkört.
A beruházásokkal több mint 300 új munkahelyet teremtenek. Ezzel több mint 2100 magyar állampolgárnak ad majd munkát a tavaly 66 milliárd forint árbevételt és 5,5 milliárd forint eredményt elérő, az idei évre 72 milliárd forint árbevételt tervező magyar-francia tulajdonosi hátterű Tranzit csoport – mondta el az MTI-nek Szabó Ákos vezérigazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Emelkedett a vágómarha ára itthon, az EU-ban és az USA-ban is
Az Amerikai Egyesült Államok agrárminisztériumának (USDA) adatai szerint az Egyesült…
Tovább olvasom >Szántóföldi szenázsról és zöldtakarmányról szóló bemutató zajlott Tordason
2025 áprilisában a Nébih Szenázs és Zöldtakarmány bemutatót rendezett Tordason.…
Tovább olvasom >Újabb mérföldkő a füst nélküli világ felé – fontos állomáshoz érkezett a BAT új gyártócsarnokának fejlesztése Pécsett
A BAT Hungary bokrétaünnepséggel tette emlékezetessé, hogy második feléhez érkezett…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >Új márkastratégiával és szerethető figurával újít az Auchan
A 27 éves jubileum alkalmából nem csak akciókkal és nyereményjátékkal…
Tovább olvasom >Dopamin dekor, kézműves darabok és funkcionalitás: megérkeztek az IKEA új kollekciói
Bemutatta új termékeit az IKEA, melyek az újrakezdést, optimizmust és…
Tovább olvasom >