Húszezer hektáron folytatódik a szúnyogok elleni védekezés
A következő napokban a főváros Duna menti területein, Győr-Moson-Sopron megyében Csorna térségében, néhány Veszprém és Vas megyei településen, a Csepel-sziget térségében, valamint Baja és Mohács környékén irtják a szúnyogokat – tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.

Indul az irtás
A munkát platós gépjárművekre rögzített szúnyogirtó berendezésekkel végzik, általában este és éjszaka. A tervezett időpontok megtalálhatók a katasztrófavédelem honlapján. Mivel esős vagy szeles időben nem lehet a kezeléseket elvégezni, olyankor a meghirdetett időpontot követő két nap valamelyikén történik a szúnyoggyérítés – írták.
A közlemény szerint az Alföld jelentős részét érintő aszály miatt továbbra is kevés a szúnyog Békés, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. „Érezhető ártalom” csak a nyugati országrészben, a Duna mentén, és esőzések után kisebb területeken alakult ki az elmúlt hetekben.
A csípőszúnyogok megfelelő hőmérsékletű állóvizekben képesek kifejlődni, amelyek lehetnek állandó tavak, mocsaras területek, kisebb vízmegállások, pocsolyák, ház körül összegyűlt vizek, de akár faodúban lévő víz is elegendő egyes fajok számára. Az állandó tavakban a rovarok természetes ellenségei ellensúlyozzák a szaporodásukat, így extrém szúnyoginvázió nagyobb esőzések vagy árvíz után az ideiglenes vizekben tud kialakulni – olvasható az OKF közleményében.
Kapcsolódó cikkeink
Együttműködési megállapodást kötött a NAK és a MATE
Együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar…
Tovább olvasom >A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tagdíjkedvezményt nyújt mintegy 300 ezer tagjának
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos küldöttgyűlésének egyhangú döntése értelmében…
Tovább olvasom >Magosz közgyűlés: nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók
Nagy kihívások előtt állnak az európai gazdálkodók, miután az Európai…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >