Húszezer csokit osztott szét a Bonbonetti a gyermeknapon
Ajándék tibi Kid csokoládét kapott valamennyi kisgyermek a Bonbonetti Csoport jóvoltából a Fővárosi Állatkertben, illetve a Fővárosi Nagycirkuszban. Összesen 20.000 darab csokoládé került szétosztásra, továbbá a Bonbonetti vendégül látott hátrányos helyzetű gyermekeket is a gyermeknap alkalmából.
A Bonbonetti Csoport életében évek óta hagyomány, hogy a gyermeknap alkalmával csokoládét ajándékoz, illetve felejthetetlen élményt biztosít olyan gyermekek számára, akiktől a sors elvette a mosolyt és az örömöt. Az idei gyermeknapon a Bonbonetti 20.000 darab tibi Kid csokoládét osztott szét együttműködésben a Fővárosi Nagycirkusszal, illetve az Alapítvány a Budapesti Állatkertért közhasznú szervezettel. A felajánlásnak köszönhetően minden gyermek, akiknek jegyet váltottak az állatkertbe vagy a cirkuszba egy-egy minőségi, magyar csokoládét is kapott ajándékba.
A Bonbonetti vendégül látott két vidéki csoportot is a gyermeknapon, összesen több mint 80 gyermeket. Oroszlányból és Kecskemétről érkeztek a hátrányos helyzetű, illetve állami gondozott iskolások, akik nemhogy az állatkertben vagy a cirkuszban, de még Budapesten sem jártak. Az oroszlányi Móra Ferenc Kollégium és az Ágota Alapítvány kecskeméti otthonának lakóinak egy igazi ajándék volt ez a nap, hiszen a nem mindennapi látnivalók és élmények mellé rengeteg csokoládét is kaptak. A jótékonysági esemény háziasszonya Gombos Edina televíziós műsorvezető volt, aki részt vett a csokik szétosztásában, majd körbekísérte a gyerekeket az állatkertben. A cirkuszban a kis látogatók a Circus Maximus – Itália Cirkuszcsodái című előadást tekintették meg.
A Bonbonetti Csoport legutóbb áprilisban, Tibi nap alkalmából ajándékozott nagyobb mennyiségű csokoládét. Akkor 1 tonna, összesen több mint 160.000 darab édességet juttatott el az Országos Idegtudományi Intézet gyermekosztályának, a Hűvösvölgyi Gyermekotthonnak és a Nevelőotthonok Nemzetközi Szövetségének.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >