Huszadszor is Balatonlellei Borhét Fesztivál
Pénteken kezdődik és tíz napon át tart az idén huszadik alkalommal megrendezett Balatonlellei Borhét Fesztivál, amely a finom helyi borok és ínyenc ételek mellett kulturális és szakmai programokkal is várja az érdeklődőket – tájékoztatta Szűcs László, a rendező Balatonlellei Hegyközség elnöke az MTI-t.
A „Villáműző” Szent Donátnak, a dunántúli szőlőtermelők védőszentjének tiszteletére rendezett lellei fesztiválon a borvidék neves szőlőtermelői kínálják és versenyeztetik boraikat. A gasztroturisztikai rendezvény azonban nem csak a borkedvelőknek szól, a programokat úgy állították össze, hogy minden korosztály találjon kedvére valót.
A fesztivál helyszínén, a vasútállomás mögötti Móló sétányon többnyire 18 óra után kezdődnek a programok, egyebek közt táncegyüttesek, fúvósok előadásaival, koncertekkel, táncházakkal. A fellépők között lesz a Hot Jazz Band, az autentikus ír népzenét megszólaltató Firkin, és a füredi Anna-bálok állandó közreműködője, a Debreceni Valcer Táncstúdió.
A rendezvény ideje alatt folyamatos borkóstolókkal, gulyás- és grillételek nagy választékával, valamint népművészeti kirakodóvásárral várják az érdeklődőket.
A borhét részeként augusztus 8-án délelőtt Országos Szőlészeti-Borászati Konferenciát rendeznek a helyi általános iskolában.
A tíz napig tartó fesztivált augusztus 12-én borkirálynő-választással, a borhét borának csapra verésével és tűzijátékkal zárják.(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Fogyasztóközpontúság a sajátmárkák növekedésének kulcsa – PLMA-csúcstalálkozó Koppenhágában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Guinness-rekord kísérlettel és jótékonysággal indul a Csak a Mentes Őszi Fesztivál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös Green Awards díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >