Huszadik alkalommal rendezik meg a Szarvasi Szilvanapokat
Huszadik alkalommal rendezik meg a Szarvasi Szilvanapokat szeptember 8. és 10. között a békési városban.
Hat színpad, közel nyolcvan produkció, több mint száz vásározó és húsz vendéglátós szolgálja ki idén a fesztiválra érkező közönséget – közölték a szervezők az MTI-vel. Csasztvan András ötletgazda szerint a rendezvény mára a szarvasiak világtalálkozójává vált, és eggyé olvadt a testvérvárosi találkozókkal.
A háromnapos fesztivál hagyományosan felvonulással veszi kezdetét péntek délután. Idén is lesz szilvapálinka-minősítés, receptverseny, kézműves sörök és borok udvara, kölyökklub, lekvárosok utcája és sütitér. A kézműves foglalkozásokat a Békés Megyei Népművészeti Egyesület munkatársai segítik.
Látványkonyhás főzés is lesz, Babák Mihály polgármester elmondta, a mesterszakácsok mellett a testvérvárosok delegációi, majd a járás polgármesterei, vasárnap pedig ő maga is főzni fog olyan ételeket, amelyeknek a szilva az alapanyaga.
Hagyomány az is, hogy vasárnap délelőtt, az evangélikus ótemplomban istentiszteleten áldják meg a termést.
Esténként koncertekkel szórakoztatják a vendégeket, mások mellett fellép Gergely Róbert, a Pankastic, a Sugarloaf, Pál Dénes; a szarvasi vízi színházban pedig Fenyő Miklós, a B52 zenekar és a Piramis Évek koncertezik.
A fesztiválra kilátogatók száma az elmúlt két évtized alatt megötszöröződött, jelenleg körülbelül 14 ezer érdeklődőt vonz – mondták a szervezők.
A szarvasi szilvatermesztést az 1790-es évektől írott dokumentumok igazolják. Tessedik Sámuel evangélikus lelkész mezőgazdasági taniskolája a helyi földműves gazdák gyermekeit tanította meg többek között a gyümölcsfák telepítésére. 1790-ben kilencvenhárom gyümölcsfajtát hozatott Bécsből Szarvasra, és egy 15 holdas mintakert egyharmadában gyümölcsfákat ültetett.
Az 1890-es évektől a Körös folyó szabályozását követően a kiszárított medrek művelhető területekké váltak, így alakult ki Szarvas határában az 1100 holdnyi zártkerti rendszerű gyümölcstermesztés. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Bezár a Michelin által ajánlott Laurel Étterem Budapesten
Öt év működés után bezár a Laurel Budapest, a Michelin…
Tovább olvasom >Ötven új hely a Magyar Konyha Balaton 2024 Gasztrokalauzában
Mintegy háromszáz étterem, strandbisztró, kávézó, lángosozó és cukrászda, köztük ötven…
Tovább olvasom >Ennyibe kerül most egy menüsor az ország legjobb vidéki éttermeiben
Az ország legjobb vidéki éttermeinek listája változatos kulináris élményeket kínál,…
Tovább olvasom >További cikkeink
Budapest ad otthont szeptemberben az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak
Idén Budapest ad otthont az Európai Ökogazdálkodási Kongresszusnak (European Organic…
Tovább olvasom >Ismét sikeres megjelenés volt a Jövő Áruháza
A SIRHA Budapest 2024 szakkiállítás hivatalos lapja a Trade magazin, amely…
Tovább olvasom >A fenntarthatóság és felelős gyártás volt idén az Alimentaria&Hostelco fókuszában
Idén március 18. és 21. között került sor az Alimentaria&Hostelco…
Tovább olvasom >